Fogorvosi szemle, 1966 (59. évfolyam, 1-12. szám)
1966-05-01 / 5. szám
fogászati emelök 139 tást is fejthet ki, különösen ha a markolat feji végét forgatjuk mesial felé (3. áhra) ; ugyanis feltételezve, hogy a fog eltávolítása hátra hajló gyökerük esetén körpálya mentén történik, a támadó erő egyik komponense a pálya irányába esik, tehát egyúttal emeli is a fogat. Másik példa a Winter-emelő, mely szintén kétkarú emelőként működik. A használhatóság kritériuma fizikai szempontból, hogy a működő rész által kifejtett erő a fogra megfelelő tapadás révén áttevődjön, vagyis a műszer a fogon, ill. a gyökéren megtámaszkodhasson, és ugyanakkor megfelelő tengelyirányú erő is fellépjen, mely a fracturált radixot kiemeli. A két erő bizonyos mértékig antagonizmusban áll. Ha kellő tapadást biztosítunk, kicsi lesz az emelő komponens és fordítva (4. ábra). Tehát, ha pl. mélyen fracturált a radix, az emelő meredek állása esetén nagy lesz a gyökér felületére merőleges komponens, mely a megtámaszkodást elősegíti, ugyanakkor az eleváló котs. ábra. Alsó 8-asnál jellépő erőviszonyok Lecluseemelő alkalmazása közben. P2 = a működő rész által kifejtett erő vektora, Pe = az előbbi vektornak a jog tengelyének irányába eső komponense (emelő komponens ) Pt — aPe komponensre merőleges komponens (mely a jogát distal jelé dönti). a = P2 és Pt vektorok által közrezárt szög 4. ábra. Winter-emelő alkalmazásánál szereplő erőviszonyok változása az emelőszár hajlásszögének függvényében ; b — Az emelő-komponens Pe és Pt egyenlő nagyságú ponens minimális lesz, az emelő mindig „leugrik”. Ismerve az emelő-radix súrlódási együtthatóját, elméletileg meghatározható az a szög, melyen túl az emelő használata nem indokolt és más úton tanácsos a radixot eltávolítani. A fenti tényezőkön kívül számításba kell venni a gyökeret, ill. a fogakat rögzítő erőket, a fog szakítási és nyomási szilárdságát. Ugyanis hiába tudunk az emelőkkel a várható elmozdulás irányában kellő erőt kifejteni, ha ez nagyobb, mint a fog szakítási szilárdsága, a fog mindig letöredezik. A nyomási szilárdság tulajdonképpen a felületre merőlegesen ható komponenssel szemben jelentkezik és teszi lehetővé az emelő betámaszkodását, ill. beékelődését. Ha a felületre merőlegesen ható erő meghaladja a fog nyomási szilárdságát, úgy ez összeroppan. (Ez elsősorban a fogók alkalmazásánál szembetűnő, mikor a fog ismételt megragadása esetén a radix minduntalan összeroppan). Elméletileg akkor „húzható ki” a fog, ha a rögzítő erők tengelyirányú komponenseinek összege egyenlő, ill. kisebb, mint a szakítási szilárdság és a gyökér keresztmetszetének szorzata. Pr>Pe ahol Pr= rögzítő erő, Pe = Q-S Pe — emelő erő, Q — keresztmetszet, 8 = szakítási szilárdság.
