Fogorvosi szemle, 1963 (56. évfolyam, 1-12. szám)

1963-03-01 / 3. szám

76

RAVASZ DR—VÁNDOR DR.

Anyagunk feldolgozásában a daganat kiindulása és kiterjedése szolgált tárgyalási alapul. Osztályunkon 1949—1959-ig 100 pofarákos beteget kezeltünk. E betegek életkora 60—75 év közötti volt, 85 férfibetegre 15 nőbeteg jutott (6 : 1). Ez általában megfelel az irodalmi adatoknak. (Cade, Jackson és New, Martin, Richards és Ash.)

A követendő terápiát és a prognózist az anatómiai adottságok, a tumor elhelyezkedése és elsősorban az befolyásolja, hogy a kezelés megkezdésének idejében milyen stádiumú tumorral álltunk szemben.

Anyagunkban is megnyilvánult az az egyébként ismert tapasztalati tény, hogy az elülső buccatumorok-, továbbá az exophyt tumorok prognózisa jobb. Ennek oka az, hogy ezek hamarabb kerülnek kezelésre és ellátásuk technikailag könnyebb. A prognózis nagy mértékben romlott azokban az esetekben, melyekben a tumor az áthajlási redőkre terjedt, vagy a mélyebb rétegeket infiltrálta. Külön elbírálásban részesülnek az ajakzúgra és hátrafelé a garatívekre ráterjedő daganatok, elsősorban a nyirokcsomómetastasisok gyakoribb volta miatt.

Ezek a szempontok vezettek bennünket stadium beosztásunkban, melynek alapjául a Nemzetközi Rákellenes Unió (U. I. С. C.) tumornomenclatura bizottságának T. N. M. rendszerét vettük (1. ábra).