Fogorvosi szemle, 1963 (56. évfolyam, 1-12. szám)
1963-03-01 / 3. szám
FÁJDALOM 67 A száj területére lokalizált fájdalmak egyik különleges formája a nyelvfájdalom (glossalgia, glossodynia), amely néha égő jellegű (glossopyrosis), és ízérzészavarral is kapcsolódik. A panaszok gyakran kóros félelemérzetekre épülnek, melyeknek tárgya a carcinophobia. A nyelv ízérző érzékszervünk. A fájdalom különleges jellegű a nyelvgyulladásoknál, egyrészt a papillaris szerkezet, másrészt a nyelv nyirokrendszerének kiterjedtsége miatt. Az igen gyakori pulpitis — capsularis — fájdalmat okoz, a csonttokba zárt fogbél duzzanata, illetőleg feszülése következtében —, mely a pulpa nekrosisáig fennáll, amikor a fájdalom megszűnik. Műtéteinkkel akkor tudjuk a fájdalmat a legbiztosabban megszüntetni, ha az okot távolítjuk el. Az ilyen beteg műtét utáni állapotát fájdalmatlansága, sőt gyakran euphoriás közérzete jellemzi. Gyakran tapasztaljuk, hogy trigeminusneuralgiások akár az ép fogaikat is kihúzatják. Egyesek helytelenítik, mások azonban elvégzik a fogeltávolítást a beteg határozott kérésére. Az bizonyos, hogy némelykor a fogeltávolítással átmeneti időre a fájdalom megszűnik. Ezt azzal magyarázom, hogy fogeltávolításkor valóban neurotomiát végzünk, vagy ha úgy tetszik neuro-exhaeiresist, amivel kisebbfokú vérzést, ingerküszöb emelkedést, mindenekelőtt azonban bizonyos afferens pályák kikapcsolódását érjük el. Nem hagyható figyelmen kívül természetesen az ilyen műtétnek psychés hatása sem. Bizonyára mások is tapasztalták, hogy a placebo-terapia nemcsak gyógyszerekkel, hanem kivételesen műtéti beavatkozásokkal is elérhető. Ha a száj- és fogműtétek után a fájdalom tartósan megmarad vagy fokozódik — akár intermittálóan is — akkor a műtétet sikertelennek mondjuk. A sikertelenségnek igen különböző okai közül ez alkalommal az iatrogen tényezőket említem, melyekről nem szívesen beszélünk. Ezt eseteinkben a traumás szöveti roncsolás következményeinek tekintjük. Ilyenkor az orvos rendkívül kellemetlen helyzetbe kerül, mert a beteg előbb-utóbb tudatára ébred a sikertelenségnek, ami psychésen is deprimálja és elveszti az orvos iránti bizalmát. Az öregek általában jobban tűrik a fájdalmat — a fogfájást is — mint a fiatalok ; a nők jobban, mint a férfiak. Az öregeknél az anyagcsere csökkenésével az ingerküszöb emelkedik, és a pulpa szövetében kevesbednek a sejtes elemek. Reticularis atrophia, de magának a pulpa szövetének a retractiója is eléggé megmagyarázza idősebb korúak hypalgesiáját és tolerantiáját. A fájdalomcsillapítás mellett a psychés stress kikapcsolása a fogorvosiszájsebészeti beavatkozásoknál is tért hódít. A psychopharmaconok közül az Andaxint, Trioxazint, Dalgolt és Dedalont kipróbáltuk. Az analgeticumok prae- és postoperativ jó hatása arra ösztönzött, hogy a kitűnő Ridolt is vizsgálat tárgyává tegyük. Eredményeink igen kedvezőek. Megemlíthetem, hogy olyan országokban, ahol kellő számban rendelkezésre áll anaesthesiológus, a fog- és szájműtéteket, de fogfúrást és csiszolást is végeznek intubatiós (endotrachealis) narkózisban. A fogfájás gyakori és rettegett fájdalma az emberiségnek. Bizonyos azonban, hogy mai tudásunk szerint ez megelőzhető és elkerülhető a korai prophylaxissal és dentalis educatióval. A fogfájás kultúrközösségben a hanyagságot, közönyt vagy éppen a tudatlanságot szimbolizálja. Ma már rendelkezünk azokkal a feltételekkel, amelyek a fájdalommentes fogászati kezelést biztosítják. Ezért azt mondhatjuk, hogy a fájdalmas fogkezelés a fogorvos hanyagságát, közönyét vagy éppen tudatlanságát szimbolizálja.
