Fogorvosi szemle, 1963 (56. évfolyam, 1-12. szám)
1963-05-01 / 5. szám
FUNKCIONÁLIS PATHOLÖGIA 147 KÜLFÖLDI KÖZLEMÉNYEK A fogállcsont-rendszer funkcionális pathologiájának klinikuma* írta: Prof. V. JU. KTJRLJANDSZKIJ, az orvostudományok doktora, Moszkva A fogászati megbetegedések közül a legnagyobb figyelmet általában a cariesre és a parodontosisra fordítják. E betegségek tömeges elterjedtsége világszerte nagy érdeklődést vált ki. A caries előfordulása a pubertás korában és a felnőtt korban átlagosan eléri a 90%-ot, míg gyermekeknél a 60— 70%-ot. A parodontosis felnőtteken 50%-ban, a fiatalkorúakon pedig 14— 20%-ban fordul elő. Az iskoláskorú gyermekek parodontosisa meglehetősen ritka. Az utóbbi években nagy jelentőséget tulajdonítunk annak az általunk felvetett és kidolgozott problémának, amelyet a „fogállcsont-rendszer funkcionális pathológiája” név alatt foglalunk össze. Ez a betegség adataink szerint ugyan ritkábban fordul elő, mint a caries, de lényegesen gyakrabban figyelhető meg, mint a parodontosis. A fogállcsont-rendszer funkcionális patológiájának fogalmában számos olyan fogászati betegséget egyesítettünk, amelyekben a folyamat fejlődésének meghatározott stádiumában a funkció károsan befolyásolja a fogállcsont-rendszert. A működés káros hatása több fogászati megbetegedés elsődleges oka is lehet. Különböző eredetű krónikus betegségek, a szervezet általános legyengülése miatt is vezethetnek funkcionális elváltozáshoz, ami kialakulhat az embrionális időszakban, a születés után, vagy pedig a fejlődő és kialakult szervezetben is. Gyermekkorban a funkcionális eredetű elváltozás kifejlődésében főleg azok a betegségek szerepelnek, amelyek károsan hatnak a csontképződési folyamatokra, csökkentik az arckoponyacsontok és a fogak külső megterheléssel szembeni ellenállóképességét. Felnőtteken a folyamatot előidézheti a fog kemény- és támasztószövetének (parodontium) betegsége. Az elmondottakon kívül az elváltozás úgy gyermekeken, mint felnőtteken mindig kialakul anatómiai hiányok esetén, mint pl. a fogállcsont-rendszeren történő különböző beavatkozásokkal kapcsolatos sérülések után (fogeltávolításkor, állcsontműtét után, az ideg-izomapparátus sérüléseinél stb.). A fogállcsont-rendszer funkcionális pathológiája igen nagy problémakört ölel fel, ezért ebben a közleményben csak azokat a vonatkozásait vizsgáljuk, amelyekben a) a fogak keményszöveteit, b) a parodontiumot és c) a fogazatot működés közben közvetlen káros hatás vagy deformáció éri. A fogállcsont-rendszer támasztó-mozgató apparátusból áll, ezért helyi elváltozásai kihatnak az egész szervezetre, mindenekelőtt az állkapocsízületre, az arckoponyára, a parodontium receptorkészülékére és a szájüreg receptorzónájára. Ennek oka az, hogy a morphológiai elváltozások (defektusok és deformációk a fogsorban, az állcsontokban, az arcizom-apparátusában vagy az állkapocsízületben) következtében megváltozik a funkció, feltételes reflexek alakulnak ki, amelyek azután súlyosbítják és maradandóvá teszik a kialakult deformációkat. * Elhangzott az 1962. augusztus 23—25. között Debrecenben megtartott Árkövy Vándorgyűlésen.
