Fogorvosi szemle, 1962 (55. évfolyam, 1-12. szám)

1962-03-01 / 3. szám

ARCHARMONIA

69

protézis egyenletes felfekvésének biztosítása érdekében az első évben — a szükséghez képest — többször is alá kell bélelni. A fogmeder involúciójának befejeződése az utolsó foghúzás után kb. egy évvel várható. Ennél korábban nem célszerű a végleges protézist elkészíteni.

A „végleges” jelző a protetikában természetesen nem egyenértékű az „életfogytiglanival”, hanem csupán egy viszonylag hosszabb, 5—10 évre tehető időszakot jelent. A fogmeder involúciója után ugyanis — mint azt már említettük — maguk az állcsontok is atrofizálnak, ami szükségessé teszi időnként a végleges protézis alábélelésót, esetleg újrakészftését is. Az állcsontok involúciója azonban lényegesen lassúbb ütemű mint a fogmedernyúlványoké.

Az immediát protézis bevezetése esztétikai szempontból revelációt jelentett a műfogakra szoruló páciensek számára. Ezután már az előző eljárás esztétikai eredménytelenségével ellentétben a kifogástalanul készített műfogsorok viselőinek arcán — legalábbis az első néhány évben — egyáltalán nem voltak észlelhetők azok az elváltozások, amelyek régebben az eredeti arcalakulatot és arckifejezést oly előnytelenül megváltoztatták. Később azonban azt tapasztalták, hogy ha nem is olyan rövid időn belül és nem is olyan kifejezett mértékben, de fokozatosan ezeken a pácienseken is kifejlődtek a fogatlanokra olyannyira jellegzetes elváltozások, így különösen az arcmagasság csökkenése és a progenia. Az arcmagasság csökkenését az állcsontoknak a fogmedernyúlványon túlmenő involúciójával meg tudtuk magyarázni, és következményeit a protézisek időnkénti alábélelésével, esetleg újrakészítésével részben ki tudtuk küszöbölni, a progénia lassú és fokozatos kifejlődését azonban így sem tudtuk megakadályozni.

Ez utóbbi körülmény arra késztetett, hogy a fogatlanok progéniájának kifejlődését ismételve gondos tanulmány tárgyává tegyük. Erre vonatkozó összehasonlító klinikai vizsgálataink során azután megállapítottuk, hogy a páciens irreparábilis progéniája annál kifejezettebb, minél hosszabb ideig állott fenn teljes fogatlansága, a műfogsorok használatba vétele előtt. Ekkor terelődött rá a figyelmünk, hogy a fogorvosok a műfogsorok átadásakor általában azt az utasítást adják pácienseiknek, hogy műfogaikat csupán nappal viseljék, éjjel pedig tartsák vízben. Ez a mind esztétikai, mind pszichikai szempontból nem kívánatos utasítás indokolt volt mindaddig, amíg a protézisek alaplemeze kaucsukból készült. A kaucsuk ugyanis porózus anyag, amelybe beívódnak a vízben könnyen oldódó és könnyen bomló szerves anyagok. Ezeket egyszerű mosással, keféléssel valóban nem lehetett eltávolítani, csak hosszabb ideig történő, vízben való áztatással, és akkor sem tökéletesen. Ez volt az oka, hogy a kaucsukból készült műfogsoroknak a leggondosabb ápolás ellenére is mindig volt egy többé-kevésbé kellemetlen szaga és ezért is tette magáévá a páciens ellenvetés nélkül azt az orvosi utasítást, hogy fogsorát tartsa éjjel vízben.

A protézis ápolásának ez a módja annyira törvényszerűvé vált, hogy annak megváltoztatására sem a páciens, sem az orvos nem gondolt még akkor sem, amikor a protézisek anyagában a kaucsuk szerepét a pórusmentes, tehát szagtalan műanyagok és fémlemezek vették át. A műanyagból vagy fémből készült protézisek egyszerű mosással, keféléssel rövid úton tökéletesen tisztíthatok, ezért hosszas éjjeli áztatásuk teljesen felesleges.

Ha a műfogsorápolásnak ezt a régi, ma már feleslegessé vált dogmáját jól átgondoljuk, rá kell jönnünk, hogy az tulajdonképpen ellentmondásban van az immediát-protézises eljárás azon igen helyes célkitűzésével, hogy a fogatlanság állapotát az egyáltalán lehetséges legrövidebb időre csökkentsük. Ha ugyanis a páciensnek azt az utasítást adjuk, hogy protézisét éjjel ne viselje,