Fogorvosi szemle, 1962 (55. évfolyam, 1-12. szám)
1962-01-01 / 1. szám
A LLCSON TCYSTAK 17 csontsebészeti terület részére és a differenciálás szempontjából is figyelemre méltóan jelentős. Haberer 1907-ben, mikor a Recklinghausen-féle ostitis fibrosa három esetét közli, azon véleményének ad kifejezést, hogy a csontcysták sok esetben a Recklinghausen-féle kórismék csoportjába sorolhatók. Bochenheimer tőle függetlenül megállapítja, hogy az ostitis fibrosának nem kell az egész csontrendszerre kiterjednie, hanem izoláltan is és szigorúan a csontváz egy szakaszára lokalizálva is előfordulhat. A csontcysták pathogenesisével kapcsolatos véleményét Haberer úgy foglalja össze, hogy ez vagy egy solid tumor beolvadásának produktuma, vagy egy ostitis fibrosa következménye, vagy mindkét processus kombinációjának eredménye. A későbbi ,,A csontcysták kérdéséhez” című munkájában azt írja Haberer, hogy hű marad ahhoz a meggyőződéséhez, hogy a csontcystáknak egységes aetiologiájuk nincs. Minden esetet exakt módon tanulmányozni kell. S ha még kétségtelenül is igaz lenne, hog37 a csontcysták nagy száma mint egy meghatározott betegség részjelensége — ti. a Recklinghausen-féle ostitis fibrosa részjelensége gyanánt fogható fel —, akkor sem kényszeríthetnénk be minden csontcystát ebbe a kórképbe, ha csak nem akarunk akárcsak részben is súlyos hibát elkövetni. A továbbiakban Haberer olyan cysta esetét közölte, amelynél az ostitis fibrosa okát teljesen kizárja. Egy 11 éves leány jégre zuhanva a bal felkarját eltörte. Ez simán meggyógyult, és a gyógyulás után 8 évvel a leány ezen a karján spontán csonttörést szenvedett. A röntgen a törés helyén csontcystát mutatott. A törés konzervatív kezeléssel meggyógyult, és a csontcysta is lassanként eltűnt. Haberer ebből az esetből arra a következtetésre jutott, hogy a csontcysta eredete csak traumás lehetett. Haberer még egy esetét föltétlenül szükségesnek tartjuk ismertetni, azt, melyet Pommer dolgozott fel szövettanilag. 22 éves nőbeteg azelőtt 19 évvel eltörte a jobb felkarját, mely négy hét alatt meggyógyult, azonban ettől az időtől kezdve húzó fájdalmakat érzett jobb felkarjában. Röntgenologiailag a humerus középső része erősen meg volt duzzadva, és ezen az egész területen multiplex cystákkal volt átszőve. Haberer véleménye szerint a diagnózis valószínűleg ostitis fibrosa circumscripta volt. A histológiai lelet azonban ezt nem igazolta. Az előzőkben ismertetett csontcysták képét adta, csonton belüli haematoma képződéssel. A csonton belüli haematoma képződést Haberer azzal magyarázza, hogy trauma esetében, mely csonttöréshez vezet, nagyobb intraossealis vérzések nem lépnek fel, mivel a vér nagyobbrészt a puha részekbe kiürül, azonban olyan külső beavatkozásra, erőhatásra, mely a csontot szerkezetében nem változtatja meg, történhetnek csontvérzések. Ezen vérzések nagyobb kiterjedéséhez, huzamosabb időre van szükség, úgy hogy legtöbbször az initialis trauma már nem deríthető ki. A csontokat érintő traumák és a csontcysták előfordulása közötti aránytalanság okául hozza fel —- és véleményéhez mi is csatlakozhatunk — az edényfalaknak és a véralvadási képességnek individuális minőségét. Egyeseknél kis traumára nagy haematoma keletkezik, másoknál pedig sokkal erősebb sérülés, trauma sem vezet haematoma képződéshez. A kérdés most már csak az, hogy ez csak egyszeri sérülésre érvényes, vagy a krónikus trauma éppen úgy figyelembe veendő-e ? Összefoglalva tehát azt mondhatjuk, hogy Haberer főként az ún. mindennapi traumára alapozza megállapításait, Hellner viszont a mindennapi sérülések nagyobb jelentősége ellen szól. Nekünk Hellner véleményéhez kell csatlakoznunk, mert ha a mindennapi sérülés nagyobb jelentőségű lenne, akkor a csontcysták elsősorban az ökölvívók és labdarugók megbetegedései lennének. A későbbi kutatók közül Pommer azon a véleményen van, hogy a csont-
