Fogorvosi szemle, 1961 (54. évfolyam, 1-12. szám)
1961-01-01 / 1. szám
VENA FACIALIS THROMBOPHLEBITIS 11 egyik toxinjának, a serumcoagulasénak a vérplazma alvadáskészségét fokozó hatásában van lényeges szerepe. A serumcoagulase termelése a staphylococcusoknak állandó sajátsága, mely a külső körülményektől független. Egyéb tulajdonságaikat, pl. a haemolysáló, vagy pigmenttermelő képességüket elveszthetik, de a plazmacoagulatióra való hatásuk stabil. Azáltal pedig, hogy a kóros területen a bőrben és a bőralatti rétegekben — az arcvéna thrombosisra jellemzően — gennyel együtt véralvadékok is vannak, a betegség az erysipelastól kórbonctani képében is lényegesen különbözik. A differential diagnosist azonban megnehezítik az erysipelasnak olyan újabban leírt esetei, amelyeket egyes staphylococcus fajták okoznak, mert ezek kapcsán mint szövődmény, thrombophlebitis fellépte is elképzelhető. A vena facialis anterior thrombophlebitisét rendszerint magas láz és rossz közérzet kíséri. A vörösvérsejtek süllyedési sebessége fokozódik. Leukocytosis lép fel. A fehérvérsejtekben toxicus granulatio mutatkozik, a qualitativ vérképben pedig balratolódás észlelhető. Az általános tünetek megfelelnek tehát az egyéb tályogképződéssel járó gyulladások kísérő tüneteinek. A fertőzés súlyosságától függő mértékben intenzitásuk esetenkint változó. A betegség súlyosabb eseteihez toxikus nephritis is csatlakozhatik. Az osztályunkon ápolt arcvénathrombosisos betegek között — 3 és 64 éves kor mint szélső érték közt — minden korcsoport képviselve volt. A megbetegedettek száma mindkét nemre vonatkozólag kb. azonos. A betegség az egyszerű vena facialis thrombophlebitistől az infraorbitalis és retrobulbaris tályogon át a vena ophthalmica thrombophlebitiséig minden stádiumban megmutatkozott. A kórfolyamat eredete szempontjából első és második tej moláris fog egyegy, felső nagymetsző kettő, felső kismetsző- és szemfog hat-hat alkalommal szerepelt a betegség kiindulópontjaként. A fennmaradó esetekben felső kisőrlőfog kihúzását követő pofatályog, felső állcsonti osteomyelitis (erről nem tudtuk, hogy melyik frontfogból vette kezdetét), felsőajak tályog, felsőajak furunculus, felsőajak carbunculus és egy esetben felső molaris fog extractióját követő, ill. ezzel egyidőben fennálló sin. maximillaris empyema volt az elsődleges góc. A gyulladás rendszerint trepanált, vagy gyökértömött gangrénás fogakból, későn eltávolított fogak helyéről és roncsolt extractiós sebből vette kezdetét. Kórisménket mindig csupán a fizikális vizsgálat alapján állítottuk fel. Eeltöltéses röntgenfelvétellel és próbapunctióval ugyan próbálkozhattunk volna, azonban ezektől az eljárásoktól várható kevés eredmény nem áll arányban veszélyességükkel. Egyébként is könnyen nélkülözhetők, mert a kórkép az anamnézis adatainak birtokában pusztán megtekintéssel és tapintással is majdnem félreismerhetetlenül diagnosztizálható. Az osztályunkon kezelt fogeredetű arcvéna-thrombosisos betegek valamennyien meggyógyultak. Három esetben végeztünk műtéti feltárást a belső szemzugban képződött infraorbitalis tályog miatt, egy esetben pedig az arcüreg felől nyitottuk meg a retrobulbalis elhelyezkedésű abscessust. A többi beteg csak gyógyszeres kezelésben részesült. A vena angularist a továbbterjedés megakadályozásának érdekében egyszer sem kellett lekötnünk. Annak eldöntésére, hogy csak a fertőzés helye és a kórokozó minősége játszott-e szerepet a kórkép kialakításában, vagy a beteg esetleges thrombosiskészségének is volt-e ebben része, néhány esetben coagulogramot készítettünk. A diagram minden esetben normális véralvadási mechanizmusra utalt, sőt,
