Fogorvosi szemle, 1959 (52. évfolyam, 1-12. szám)

1959-01-01 / 1. szám

12

HARTHA ÉVA DR. ÉS ORSÖS SÁNDOR DR.

ha kopási nyomok láthatók. Az esetek többségében, a fogak többségére vonatkoztatva e kopás anti-Monson-jellegű. Ha kopás nincs, legtöbbször a Monsonkalottának megfelelően végezzük el a maradékfogazat disztálisan elhelyezkedő egyedeinek rágófelszíni csiszolását.

Igen fontos és nagy körültekintést igénylő probléma a harapási magasság megválasztása. Sok részleges fogpótlásra szoruló esetben eleve süllyedt harapást találunk, különösképpen alsó rágófogak korai elveszítése után (bite collaps). — A harapásemelésre több mód kínálkozik, de ezek közül egyik sem megnyugtató ! Legegyszerűbb lenne a harapást magával a végleges kivehető részleges fogművel emelni. E megoldáskor különös figyelmet kell fordítani a mandibula adaequat protrudált helyzetére. Van beteg, aki a kisfoké emelést könnyen megszokja és a fogművet viseli. A betegek többsége azonban nem ebbe a szerencsés kategóriába esik. —A legjobban talán akkor járunk el, ha a fogművet műgyanta fogakkal készítjük el s ezekkel állítjuk be az általunk kívánatosnak vélt harapási magasságot. Ha a beteg nem tudja viselni az így készült fogművet, a fogakból fokozatosan lecsiszolunk mindaddig, míg a harapási magasság tolerábilis lesz a beteg számára is. E helyzetből kiindulva megkísérelhetjük a rágófelszíneket önkötő akriláttal fedni s így apránként hozzászoktatni a beteget a harapásemeléshez. E procedura megismétlésével sok esetben sikerül a kívánt harapási magasságot elérnünk. Általánosságban azonban azt a közismert tényt kell megismételnünk, hogy a kivehető fogmű semmilyen formája nem alkalmas harapásemelésre. — Ha a harapásemelést orvosi szempontból szükségesnek tartjuk, felnőttön is végezhetünk e célból részleges fogszabályozást, előnyösen használva az ún. aktivátort.

Az előadottakból látható, hogy a részleges kivehető fogpótlás elkészítése alapos szakmai felkészültséget, orvosi judiciumot és nagy türelmet igénylő feladat. Célunk, hogy a jól funkcionáló darabnak kevezőbb helyzetet teremtsünk az eleve adottnál a megfelelő előkészítés révén. Ily módon igyekszünk az állkapocs szabad artikulációs mozgását minden irányba biztosítani. Igyekszünk a rágóerőt a fogmű és a megmaradt fogak között az utóbb említettek teherbíróképességének megfelelően megosztani. Ha ezeket az elveket sikerül betartani, a valóságba átvinni, a siker nem marad el.

Ha megtekintjük a rendelőintézetekben készült kivehető részleges fogműveket, ezen elvek érvényesülését sajnálatos módon csak ritkán van alkalmunk észlelni. A leggyakoribb hibák a következők : a meghagyott fogakhoz általában nem nyúlnak csiszoló-kővel, a kapocstartó fogak koronázását általános szabályként végzik. Ezzel általában csupán a beteg szájápolásának további elhanyagolását érik el, mert „hiszen a koronás fog úgy sem romlik”. Gyakran látjuk a kivehető fogmű helytelen tervezését : sorvégi és sorköz, hiány együttes előfordulása esetén pl. a sorközi hiány híddal történő pótlását, pedig ezzel semmiféle protetikai szemlélet nem ért egyet. Sokszor látunk nemcsak kuruzslók által készített, hanem magánrendelőben készült hátrafelé akár két taggal is szabadon végződő hidat kivehető fogmű helyett! Ügy véljük, hogy a helyzet nem csak Debrecenben és környékén ilyen kedvezőtlen, hanemországszerte. Ezért tartottuk érdemesnek e tankönyvszerű ismertetés megírását.

Úgy véljük, hogy feladatunk nem merül ki abban, hogy megállapítjuk a jelen helyzet ki nem elégítő voltát, hanem arra is rá kell mutatnunk, hogy mi ennek az oka s miképpen volna a helyzet javítható.

A tanácsi rendeléseken (rendelőintézetben, magánrendelőben) dolgozó orvosok túlnyomó többsége szakorvos s kellő szakmai ismeretekkel rendelkezik ; tehát igen jól ismeri az általunk e közleményben tárgyalt követel-