Fogorvosi szemle, 1959 (52. évfolyam, 1-12. szám)

1959-03-01 / 3. szám

HÍREK 95 Péter Ferenc professzor 70 éves Péter Ferenc dr., a Bécsi Egyetemi rk. tanára 70 éves születésnapja alkalmából meleg ünneplésben részesült az osztrák és holland szakkörök részéről. A magyar fogorvos társadalom is részt kér az ünneplésben, mert Péter professzor magarországi születésű és a hazai szakkörökkel a legutóbbi időkig megőrizte jó kapcsolatát. Péter Ferenc 1889-ben született Szentesen, ott végezte el elemi és középiskoláit, orvosi diplomáját 1912-ben Becsben szerezte. Fogorvosi pályafutását Scheff profesz­­szor vezetése alatt álló bécsi Egyetemi Fogászati Intézetben kezdte meg, 1920-ban a technikai osztály vezetője, 1924-ben magántanár. Az Anschluss után kénytelen Bécset elhagyni és Hollandiába emigrál, ahol folytatja tudományos munkásságát. 1946-ban visszatér Bécsbe, 1949-ben rendkívüli tanár lesz. Károlyi Mór, aki elsőnek hívta fel a figyelmet a túlterhelés szerepére a fogágy­­betegségek kóroktanában, nagybátyja volt Péter Ferencnek. A Károlyi-féle túlterhelés­­tant Péter dolgozta ki és tette ismertté. Tiszteletbeli tagja volt a Magyar Fogorvosok Országos Egyesületének és résztvett 1948-ban a Fogorvos Szakcsoport centenáris Nagygyűlésén. Őszinte szívvel köszöntjük 70 éves születésnapja alkalmából és kívánunk neki még sok eredményes évet. Huszár Oyögry dn. • Stomatologus kongresszus Páriában A Societá Italiana di Odontostomatologia e Chirurgia Maxillo-Facciale rendezé­sében 1958 szeptember 3—7-ig zajlott le az első nemzeti kongresszus Páviában igen nagy sikerrel úgy tudományos, mint szakpolitikai tekintetben. Az olasz egyetemi kliniká­kon kívül 14 európai, továbbá ázsiai, amerikai és afrikai állam is képviselve volt. Hazánkból Balogh prof., Morelli prof: és Kemény főorvos voltak mint vendégek meg­­híva és utóbbiak ketten rész is vettek. A kongresszus két főtémát tárgyalt. Az első az állkapocs sebészete volt, melyről Oiordano prof. a nápolyi klinika vezetője mini főreferens számolt be a tárgy teljes kimerítésével. A magyarok közül Skaloud munkáját említette. A témához 65 előadás csatlakozott. A második főtéma a kivehető protesisek kapcsainak indikatiói és gyakorlati alkalmazásuk címen volt kitűzve és ennek fő­referense Palazzi prof. volt Páviából. Ehhez 125 előadás járult, melyek között Kemény főorvos „A dentoalveolaris elhorgonyzás lényege és újabb haladása” című munkáját távollétében olaszul Morelli olvasta fel és vetített képeit demonstrálta. Az utolsó napon került sorra Morelli előadása ,,A frontfogak replantatiója” címen. A 300 terí­tékes díszvacsorán a kongresszus elnöke kiosztotta az olasz stomatologia legnagyobb kitüntetéseit a Platsehik érmeket Ackermann prof., genfi, Preidel prof., lyoni, Kemény és Morelli budapesti kartársaknak. Utóbbi ezenkívül a fenti egyesület tiszteletbeli tagsági oklevelével lett kitüntetve. Mindezeket nem annyira a személyünknek, mint a magyar stomatologiának szóló figyelmet fogtuk fel. Ügy a meghívás, mint a vendégszerető ellátás, továbbá a kiutazás sokféle akadá­lyának elhárítása csakis Palazzi prof. baráti segítségével volt lehetséges, miért is neki mindezekért a legnagyobb hálával és köszönettel tartozunk. Morelli • Jutalmak Az Egészségügyi Tudományos Tanács dr. Uj János tanársegéd (Pécsi Orvos­­tudományi Egyetem Stomatologiai Kiin.) és Dr. Vörös Sándor tanársegéd (Pécsi Orvostudományi Egyetem Mikrobiológiai Intézete) ,,A caries profunda bakterio­lógiai vizsgálata” címen megjelent tudományos munkáját egyenként 700—700,— Ft jutalomban részesítette. • A Fogtechnikai Vállalat budapesti tanlaboratóriumában vezető protetikusaink­­nak bemutatta az újonnan beszerzett felszerelési tárgyait és azok használatát. A Polyapress fröccsöntő készülék segítségével Prothoplast ko-polymerből percek alatt készül protézis. A Kobalt-króm ötvözetek jobb feldolgozását vibrátor, másolatkészítő anyag, beágyazóból készülő munkaminta, előregyártott mintaelemek, rugós öntő­készülék, speciális öntőpisztoly és elektrolitikus fényező szolgálja. Tetszést aratott a kisméretű homokozó és az ötletes gipszminta gyalu.

Next

/
Thumbnails
Contents