Fogorvosi szemle, 1958 (51. évfolyam, 1-12. szám)

1958-01-01 / 1. szám

10

DEÁK DR—FLEISCHMANN DR.—MADARÁSZ DR.—KOZMA DR.

1. ábra. Sablonsorozat a centrális metszők fogközének beállítására.

C.

2. ábra. a) Osontos-féle harapásbeállító, b) Diasztéma esetén a harapásbeállító függőleges lemezszerű vége a fog közébe becsúszik. Az ábra szerint felhelyezhető fej vízszintes lemeze a rágóél magasságában meghatározza a helyzetet, c) Angle II. orrlégző esetén csak a túlharapás mértéke változtatandó. A C. ábrák szerinti fej olyan, hogy az alsó metsző helyzete maximálisan 4 mm-re nyúlik a felső metszőéi fölé, ebből a helyzetből tetszés szerint nyitható

hatjuk és fel is használjuk. A beállítást és rögzítést eleinte függőlegesen tartott lemezcsíkból kivágott sablonnal végeztük. Ennek kontúrjai olyanok, hogy ha a gyermek centrális fogközével a harapásbeállító élén levő alsó és felső kivágásba beleharap, az általunk kívánt helyzetbe hozza a mandibuláját. A centrális fogköznek megfelelő sablon kivágásokat tehát az egyéni követelmények szerint sokféle relációban kell elkészíteni. Tehát a különböző harapási magasság és különböző szagittális beállításnak megfelelően meglehetősen nagy változatosságot kell mutatnia a sablonkészletnek. E nehézség kiküszöbölésére Csontos István, intézetünk vezető technikusa, harapás beállító készüléket szerkesztett. Ennek lényege az, hogy az alsó centrális fogköznek megfelelő bevágást úgy nyílirányban, mint függőleges irányban, csavar segítségével el tudjuk mozdítani, és azt ezzel az általunk helyesnek tartott relációban rögzíthetjük.

Angle II/2. esetekben az. állkapocs, illetőleg a metszők szagittális helyzetét a palatinális metszőfelület határozza meg. Itt csak a túlharapás mértéke változtatandó. A harapásbeállító cserélhető feje ennek helyes beállítását teszi lehetővé.

Hogy a helyes beállítást már a szájban ellenőrizzük, a következőképpen járunk el:

Nem körkörösen a fogívre helyzeti viaszhurkára haraptatunk, hanem csak akkora viaszhurkát készítünk, amely csupán az oldalsó fogakat fedi. Az egydarabban megformált és egyenletesen felmelegített viaszhurkát két részre vágva helyezzük az alsó oldalsó fogakra. Ennek az eljárásnak az az előnye, hogy segítségével a harapást a szájban, és nem csupán utólag a gipszmintán ellenőrizhetjük. A harapásnál kibuggyanó, egy darabból készített puha viasz ugyanis gyakran letakarja a metszők és molárisok külső felületét. A fogsorokat befedő, egy darabból álló viaszhurkának még az a hátránya is van, hogy kivételnél alapos lehűtés ellenére