Fogorvosi szemle, 1958 (51. évfolyam, 1-12. szám)
1958-04-01 / 4-5. szám
114 SZONDY ISTVÁN DR. Tehát harmadik anyag közbejöttével kíséreltem meg a tapadási erő olyan mérvű fokozását, hogy ez az erő — az akrilátanyag retencióját biztosító fémtartásokkal együtt — megakadályozza a két anyag szétválását. Már itt megjegyezhetjük, hogy csak azokban az esetekben érhetünk el teljes sikert, amelyekben a műanyag csak egyik oldalon fedi be a vázat, tehát mikor csak a homlokzatot préseljük akrilátból. A felhasznált anyagokba kellő mennyiségben pigmenteket (színezékeket, pl. titándioxydot) is kevertünk abból a célból, hogy azokat fedőfestékké, illetve fedőlakká alakítsuk át. Elértük tehát azt is, hogy az anyagot a fémfelszínre felkenve, a fémalap szürke színe és a felületes vázrészek nem tűntek át a rápréselt, áttetsző akriláton. A különböző, rendelkezésemre álló anyagok közül olyan lakkot igyekeztem kiválasztani, amely a kitűzött célnak minden szempontból megfelel. Milyen tulajdonságokat várunk a jó fogászati fedőlakktól ? 1. Minél nagyobb tapadást a fémlaphoz és az akriláthoz. 2. Jó fedőképességet. 3. Tegye a fémfelszínt teljesen korroziómentessé. 4. Tetszés szerinti színárnyalatot lehessen belőle előállítani. 5. Ne oldja a bevonatot sem a forró akrilatmonomér, sem a forró víz. 6. A fémalap kisfokú alakváltozását lepattanás nélkül kövesse. 7. Ne hólyagosodjék, idegen anyagokat, festékeket ne szívjon magába. 8. Legyen kémiailag indifferens, az egészségre ártalmatlan. 9. Legyen tárolható, tehát ne bőrösödjék, ne csomósodjék, a leülepedett pigment könnyen felkeverhető legyen. Beégetés útján keményedő lakkok használata esetében még az alábbi szempontokat is figyelembe kell vennünk : 1. A bevonat már 150 C° alatt keményedjék meg. (Ennél magasabb hőfok a bevonatra hintett akrilátszemcsékre már ártalmas.) 2. Legyen a bevonat infravörös lámpák alatt is beégethető. 3. A beégetés ne tartson túl sokáig. 4. Megfelelő technika alkalmazásával biztosítsunk jó tapadást a lakkozott felszínre préselendő akrilát számára. A vizsgálatokat a kereskedelemben beszerezhető fedőlakkokkal és a szakirodalomban erre a célra ajánlott anyagokkal kezdtem el, azzal a céllal, hogy megállapíthassam, milyen nagy erővel tapasztják ezek az anyagok az akrilát hídanyagot 1 cm2 felületű, homokfúvóval érdesített, egyébként lapos fémfelülethez. A vizsgálatot a rajzon látható, sorozatban készült próbatestekkel végeztem. A leszakítást a Minőségvizsgáló Intézet szakítóerőt mérő gépén végeztük. Egyazon anyagból négy próbatestet készítettem. Összehasonlítási alapul a négy szakítási érték középarányosa szolgált. A kapott értékek azt mutatták, hogy a hidegen, tehát előzetes beégetés nélkül használt különböző típusú anyagok vagy műgyantalakkok, — melyeket a küvettába ágyazott vázra, a viasz lefűzése után kentünk fel, —- nem ragasztják elég nagy erővel az akrilátot a fémalaphoz. Valószínű, hogy a hídanyag polimerizálásához szükséges forralás és az ezt követő lehűlés közben vesztették el tapadóképességüket. Ezek az anyagok a jó fedőlakktól várt egyéb követelményeknek sem feleltek meg. Tehát, ha ilyen típusú anyagokat használunk fedőanyagként, még helyes statikai elvek szerint készült fémváz esetében is bekövetkezhet elszíneződés. Más volt a helyzet beégetőlakkok használatakor. Ezek legtöbbje már sokkal magasabb szakítási értéket adott. Egyrészük a lakkokkal szemben támasztott egyéb követelményeinknek is megfelelt. Ilyen típusú lakkok haszná
