Fogorvosi szemle, 1957 (50. évfolyam, 1-12. szám)
1957-05-01 / 5-6. szám
182 POPESCU PROF. anélkül, hogy merevsége és ellenállóképessége csökkenne. Mivel a tan tál igen drága fém, használata korlátozott. Ezért a jelenleg legmegfelelőbb anyagok : króm, kobalt, molibdén, wolfram, nikkel fogászati ötvözetek, amelyek különböző név alatt (vitallium, virilium, duralium, wisil, svedion) ismeretesek. Ezen fémek fogászati laboratóriumban önthetők és feldolgozhatok és szövetbarát tulajdonságukról ismeretesek. A fémeket olymódon kell feldolgozni, hogy ne változzon meg azok fizikai microstruktúrája. Forrasztás ellenjavallt. Az általunk használt Svedion teljesen megfelel ezen célnak ; szövet-barát jellegét kísérletileg kivizsgáltuk. Különböző állati szövetek a histopatológiai vizsgálatok alkalmával semilyen szöveti elváltozást nem mutattak. Véleményünk szerint a legmegfelelőbb forma a vékony fémváz nagy, széles hézagokkal. Az általunk alkalmazott implántatum vestibuláris és linguális sínből tevődik össze, amelyek kereszt pántokkal vannak összekötve az állkapocs nyúlványon keresztül és amelyekből csonkok nyúlnak ki. Az ilymódon épített váznak következő előnyei vannak : 1. az állkapocs-nyúlvány (crista alveolaris) nincs befedve alloplasztikus anyaggal; így a nyálkahártya, csonthártya heggedési folyamata kedvező körülmények között megy végbe, miután ezen szövetek nem szenvednek az alloplasztikus anyag nyomásától. 2. az állkapocs nyúlványon rendszerint egy bizonyos felszívódási folyamat megy végbe, amelynek következményeképpen a jól fekvő implántatum alatt utólag felfekvési rés mutatkozik, megfelelő zavarokkal. 3. vestibulo-lingualis sínnel épített fém váz a nyomást az állkapocs testére vezeti át, vagyis azon területekre, ahol a csont kompakt része a legnagyobb ellenállással rendelkezik. 4. a váz-forma elősegíti a kötőszövet és csonthártya szövet gazdag szaporodását, ami által sűrű szövetképződés jön létre, amely egyrészt jól leköti az implántatumot, másrészt teljesen bezárja a csonkok körüli közlekedő üreget az implántátum ágya és a szájüreg között. Természetesen nem szabad, hogy a vázasítás az implántátum ellenálló képessége és a stabilitás rovására történjen, viszont tegye lehetővé a rágó nyomási erők minél nagyobb területre való elosztását. Feltétlenül fontos az implántátum tökéletes felfekvése egyrészt a jó fixálás szempontjából, másrészt és különösen a csonton végbemenő felszívódás (reszorbciós) folyamat megelőzése céljából, amely azon esetben lépne fel, ha a csontfelületekkel, a kontaktus nem egyenletes, amely által egyenlőtlen nyomási felületek képződhetnek. Nem tartjuk szükségesnek a különböző segédeszközök alkalmazását (csap, drót, szög), amelyeket egyes szerzők az implántatum jobb rögzítésére használnak. Különösképpen kártékony hatással lehetnek : csavarok, szegecsek segítségével történő (Parant, Goldberg, Gerschlcoff, S ábráz, Mazotta és Marziani), csonkon keresztül alkalmazott drót rögzítése (Idola), avagy a csont felületébe vésett retentív sáncok (Gérard Maurel), amelyek osteolyzist idézhetnek elő. A csonton való tökéletes felfekvés, amely a csont felszínét pontosan követi, elegendő retentivitást biztosít, viszont a váz körül szervült sűrű fibroconjunctivális szövet biztosítja annak rögzítését. A Kemény és Varga által alkalmazott, az implantatum lingualis ívének a crista mylohyoidea alatti meghosszabbítása jelentékenyen növeli az implántatum rétén ti vitását. A probléma, amely az ankét keretében vita tárgyát képezte : vagyis hogy egy vagy két ülésben végzendő-e a beavatkozás, azon metódussal oldandó meg, amely az adott helyzetnek megfelelően a legkifogástalanabb implantatum
