Fogorvosi szemle, 1957 (50. évfolyam, 1-12. szám)
1957-03-01 / 3-4. szám
KÖNYVISMERTETÉS 121 A caries к óroktanára vonatkozó vizsgálatok nem vezettek eredményre, írja a szerző. Nem adnak kielégítő magyarázatot a kutatások a savképződés, a baktériumok, a táplálkozás, az endogén faktorok stb. szerepének tekinetében. Legnagyobb figyelmet a a nyál és zománc között lezajló kémiai- fizikai folyamatok érdemelnek és ezt a figyelmet támasztja alá az irodalomban látható nagy érdeklődés, amely a szerzők részéről a nyál összetétele, biokémiája irányában megnyilvánul. Szerző véleménye szerint legkielégítőbb magyarázatot a caries keletkezésére a korrosiós theoria ad. A megismerésben haladás csak úgy lehetséges, ha a természettudomány vívmányait saját munkaterületünkre próbáljuk alkalmazni. Ez a törekvés nyilvánul meg a könyvben, amikor a szerző a korrosio elméletét a fogszuvasodás keletkezésének magyarázatára kísérli meg alkalmazni. A korrosio — a természettudományban nem új fogalom — egy kémiai-fizikai folyamatot jelent, amely nem csak fémek, hanem nemfémek, úgynevezett félvezetők között is lehetséges, ha azok gyenge egyenáramba kerülnek. A zománc ilyen félvezetőnek tekinthető. A szájban a korrosio nem ismeretlen, de jelentősége elsősorban a fémekre korlátozódott és csak az utóbbi időben terelődött a figyelem a műanyagok korrosiója felé. A szájban bioelektromos potenciálok keletkezésére a lehetőség meg van és a potenciál különbségek mérhetők is. Szerző korrosiós kísérleteiben a carieshez teljesen hasonló képet tudott előidézni. A könyv befejező részében felfogásának megfelelően megadja a profilaxis irányát is és pedig : 1. a fog anyagának javítása, hogy a korrosióval szemben ellenállóbb legyen és 2. a nyálstruktúrájának befolyásolása. A monográfia nyolc fejezetre tagozódik, 162 oldalon 54 ábrával. Az I—-V. fejezetben a cariesatiológia kritikai ismertetése található meg, szerző felfogásának megfelelően. A VI—VIII. fejezetekben pedig a korrosióval foglalkozik és itt ismerteti saját erre vonatkozó kísérleteit is. A korrosiós theória még nagyrészt hypotézisen alapul, igen sok a nyitva hagyott kérdés, mégis az irodalmi adatok és a gyakorlati tapasztalatok célszerűség szerinti csoportosítása érdekes olvasmányt jelent mindazok számára, akik a carieskutatással foglalkoznak. Szerző érdemes munkát végzett a könyv megírásával, melyhez előszót E. Wannenmacher írt. A kiállítás és papír a Barth cég közismert jó hírnevét öregbíti. Tóth Károly dr. C. H. Plathner : Phantomkurs der Konservierenden Zahnheilkundc. (A megtartó fogászat propedeutikája.) Veb. Georg Thieme kiadása, Leipzig 1956. 94 oldal, 156 ábrával. Ára kötve DM 13,25. A hallei egyetem fogászati klinikáján használatos tanítási módszer összefoglalása ez a könyvecske. A konzerváló fogászat legtöbb technikai fogását, a különböző tömési módszereket ismerteti. Az első fejezet az instrumentáriummal foglalkozik. Csodálatosképpen szinte elavultnak mondható fogkőtisztító műszereket ismertet e részben. Viszont az excavatorok már a legmodernebb jófogású nyéllel ellátott műszerek. A cavitásalakítás természetesen Black klasszikus módszerét követi, néhány azóta korszerűbbnek bizonyult eljárás beiktatásával. Külön ismerteti az ideiglenes és végleges tömések anyagát. Érdekes módon a rézamalgámnak is elég nagy helyet szentel. Feldolgozásában azonban a gyári előírásoktól eltérően a fölös mennyiségű higany kipréselését javasolja. Sokat foglalkozik az önkötő akrilátokkal és természetesen 6 is kevés esetben tartja indokoltnak ennek a ma még tökéletlen anyagnak alkalmazását. Talán legjobb fejezete a könyvnek az „öntött tömések“ leírása. Itt látszik meg legjobban a tárgy szeretete és az, hogy ebben van szerzőnek a legnagyobb gyakorlata. A technikai fogások egész skáláját ismerteti teljes részletességgel, mind a direkt, mind az indirekt inlay elkészítésére vonatkozólag. Képekben és szövegben bőségesen kitér a hallei klinikán használt „phantom“ leírására és használati módjára. Érdeménél többet foglalkozik a szerző az arzénes devitalizáció módszereivel, holott maga is hangsúlyozza, hogy helyesebb a pulpa érzéstelenítéssel való eltávolítása. A mi felfogásunk szerint hátrányos mumifikáló anyagokat is ismerteti és cserző hatásukat. Örömmel olvastam a könyvben, hogy a gyökércsatorna-tágító műszerek közül a Walkhoff-iéle árat helyezi első sorba. Az én tapasztalatom szerint is ez a legalkalmasabb műszer a gyökércsatorna tágítására és olyan alakúvá tételére, hogy jól tömöríthető gyökértömést készíthessünk bele. Sajnos az utóbbi években ez a műszer nálunk nem szerezhető be. Az utolsó fejezet az egyenes és könyökdarabok szerkezetét ismerteti és kezelésükre, valamint csírtalanításukra ad hasznos tanácsokat. Az egész könyvecske igen jó repetitórium az idősebbeknek és vezérfonal az ifjú hallgatóknak. Nyomdatechnikailag kifogástalan a könyv, ábráinak zöme vázlatos, vonalas és ezért kiválóan áttekinthető. Varga István dr.
