Fogorvosi szemle, 1956 (49. évfolyam, 1-10. szám)

1956-03-01 / 3. szám

1956. március hó 3. szám FOGORVOSI SZEMLE FELELŐS SZERKESZTŐ: VARGA ISTVÁN dr. SZERKESZTETTÉK: 1908-1924 KÖKHÖEZI ZOLTÁN dr., 1924-1931 Prof. MORELLI GUSZTÁV E К E D E T I К Ö Z L E M E NYÉK A Központi Sztomitológiai Intézet (igazgató : Kende János dr.) közleménye Szerencsés kimenetelű pciiicillin-anapli vlaxiás shock írta: LÖRIJTCZY EEVIJÍ dr. ésPÁZIiKYI GYÖRGY dr. A penicillin (a továbbiakban : P), az antibioticumok ma már népes csa­ládjának első tagja, mintegy évtizeddel ezelőtt került először terápiás felhasz­nálásra. Az azóta eltelt évek folyamán mind szélesebbkörű alkalmazásával arányosan — egyre szaporodik az olyan közlemények száma, melyek P- túlérzékenységi esetekkel foglalkoznak. Kezdetben a túlérzékenységi tünete­ket a különféle P-készítmények szennyezettségével, illetve a vehiculummal, majd procain-tartalmával hozták összefüggésbe (9, 20), ma már kétségtelen azonban, hogy az esetek túlnyomó részében valóban P-túlérzékenységről van szó. A P jelenleg az összes allergiát okozó gyógyszerek között az első helyen szerepel, megelőzve a sulfamidokat és a fajidegen serumokat is (10). A szervezetnek a P iránt kifejlődött sensibilizált állapota minden való­színűség szerint változatlan marad az egyén élete folyamán (16). A P-túlérzékenységi tünetek rendkívül változatosak jelentkezésük idejét és megnyilvánulásuk módját illetően. A bőrtünetek (csalánkiütés, serum­­betegség. egyéb allergiás bőr- és nyálkahártyajelenségek) rövidebb-hosszabb, leggyakrabban 1—2 hetes látencia után jelentkeznek (5, 18). Az anaphy­­laxiás shock-szerű reakciók azonban rendszerint rövid idővel a P-injekció beadása után megnyilvánulnak és súlyos esetben percek, órák alatt halálhoz vezethetnek. A shock annál súlyosabb lefolyású, minél hamarabb jelentkezik az injekció beadása után (8, 10). Az eset ismertetése 1954. VI11. 16-án 11. A. 24 éves férfi jelentkezik rendelésünkön. Az апаш­­nézis szerint betegsége 1949-ben kezdődött. Akkor kezelőorvosa fekélyes ínygyulladást állapított meg, mely P-injekcióra meggyógyult. Xéhány hó­nap múlva betegsége kiújult, majd P-injekcióra ismét gyógyult. Jelenlegi panaszai két nap óta állanak fenn. A klinikai vizsgálat eredményeként recidiváló stom. ulc. chron. kórisme alapján helyi revivál-kezelést ajánlunk. A beteg azonban ezt azzal a meg­jegyzéssel utasítja vissza, hogy nála csak a P-injekció szokott eredménnyel

Next

/
Thumbnails
Contents