Fogorvosi szemle, 1956 (49. évfolyam, 1-10. szám)

1956-04-01 / 4. szám

A SZAKCSOPORT HÍREI 125 Tudományos Bizottság tudomásul veszi az Orthodonitiista Szakkör megalakulását. 7. Kovács György dr. bejelenti, hogy a Fogorvosi Szemle referáló melléklete ügyé­ben különböző szervekkel tárgyalásokat folytatott, ezideig azonban eredményit elérni nem tudott. 8. Sztrilich Pál: Újítási ügyek: a) Szemere Aladár ismeretes chloroformos gyökér­kezelési eljárását újításként jelenítette be. A Fővárosi Tanács XII. ügyosztályának újítási bizottsága ezlt elutasította. Szemere az elutasítást megfellebbezte az Eü. Mám­hoz, a Minisztérium döntőbizottsága az ügyeit áttette a Tudományos Bizottsághoz. b) A mágneses protézis. Ezen újítást először Onódy dr. adta be újításra. Ezt meg­előzőleg azonban Movelli dr. előadáson ismertette, amely előadás után Popper dr. ismertette ugyancsak mágneses' protézisét. c) Műanyagból készíthető lenyomatkanál, mint újítás. ad 1. A Szemere-ügyben Franki, Kocsis, Kende, Balogh, Eidus, Cserépfalvy hozzá­szólása után a T. B. úgy határozott, hogy az eljárást nem tekinti újításnak', az E. T. T.-hez pedig felterjesztést tesz a Bizottság, hogy általánosságban a tudományos eredményt ne tekintsék újításnak. ad 2. A mágneses protézis eszméje külföldi, gyakorlati alkalmazása máshol már megtörtént. Itt csak 1—1 eset ismertetéséről van szó. ad 3. A műanyiagkanál kérdésében a Bizottság elfogadta a budapesti klinika által már korábban adott elutasító javaslatot. 9. Eidus ЫН dv.: A góckérdés tanulmányozására állandó bizottság felállítását javasolja, Oravecz, Kovács és Balogh felszólalása után a bizottság úgy dönt. hogy fel fogja kérni a MTA-t és az ETT-t, hogy a góckérdést mint tudományos problémát vegye fed munkatervébe. 10. Schranz Dénes ismerteti König József dri nagykanizsai MÁV fogdrvos-sziak­­orvos problémáját. Nevezett vasúti csomóponton teljesít szolgálatot. Az állomás­helyre éjszaka megérkező fogfájós biztosítottak ismételten éjszaka veszik igénybe, az ő hivatalos idején kívül. A jelenleg is érvényben lévő' közegészségügyi törvény értel­mében elsősegélynyújtásra minden orvos köteles. Büntetőjogi felelősséggel csak az az orvos tartozik, aki közvetlen életveszély esetén nem. nyújt elsősegélyt. Lerögzítendő­­nek (tartja, hogy melyek azok) a betegségek fogorvosi vonatkozásban, amikor első­­segélynyújtási kötelezettség fennáll: vérzés, sepsis, phlegmone és súlyos állcsont-fej­sérülések. Minden más esetben, így pl. heves fogfájás esetében is a törvény értel­mében elsősegély kötelezettség nem álil fenn. Magánbetegnek nyújtott elsősegélyért díjazás jár a törvény értelmében. 11. Balogh Károly prof.: Ajánlja, hogy forduljanak az egészségügyi kormányzat­hoz, hogy rendezzen Fogszuvasodás elleni hetet. A Bizottság a javaslatot elfogadta. KIVONATOS JEGYZŐKÖNYV a Fogorvos Szakcsoport 1956. március 2-án tartott vezetőségi üléséről. Dv. Móczár László elnök bejelentésére a vezetőség egy perces néma csenddel adózik az elhunyt Nagy Sándor vizsgázott fogász emlékének. Dr. Kovács György főtitkár: Ismerteti a legutóbbi főtitkári értekezlet anyagát. A jövőben a Szakcsoportok szorosabban fognak együttműködni az ETT-vel és az orvosi bázisintézményekkel (OMI, Kutatóintézetek, stb.). Űj szakcsoportok fognak lé­tesülni a Szakszervezeten belül (üzemorvosi, sportorvosi, iskolaorvosi, stb.). Az orvos­továbbképzés 1956-ban lényegesen felemelt költségvetéssel, úgyszólván az összes, szakmákra ki fog terjedni. Bármely intézményben, amelyet az Eü. Miniszter utasítása alapján erre kijelölnek, folyhatok továbbképzés. A Szabolcs-utcai kórházban elhelye­zett szervezett és tanulmányi osztály a központi irányítója a továbbképzésnek. Ezután ismerteti a Szakcsoport munkatervéinek irányelveit a következő 1]4 évre. Tudományos előadások terve: 1. a budapesti klinikákkal közösen előadások és bemu­tatások minden pénteken reggel 8—10-ig. 2. 1956. márciusban a Központi Stomatoló­­giai Intézet rendezésében onkológiai ankét. 3. 1956. júniusban Árkövy-vándorgyűlés Siófokion. 4. 1956. szeptemberben a Budapesti Klinika rendezésében ankét a sub­periostalis fémbeültetésekről az állcsonton. 5. Az utóbbi ideje alatt gyakorlati de­monstrációk a fogászat különböző tárgyköreiből budapesti intézményekben. A kozmopolitizmus elleni küzdelem során, amelyet a Szakszervezet súlyponti kérdésinek jelölt ki, a Szakcsoport továbbfolytatja a rendszeres dokumentációs tevé­kenységet; a Szemle állandóan közli a „Sztomatologija“ utolsó számának tartalmát

Next

/
Thumbnails
Contents