Fogorvosi szemle, 1956 (49. évfolyam, 1-10. szám)
1956-02-01 / 2. szám
34 KAROSSA-PFEIFFER JÓZSEF DR. Az iskolaegészségügyi szolgálat összes 3—18 éves korú gondozottjának száma az 1956 október hó 1. napi állapot szerint kereken 272 000. ami Budapest összlakosságának kb. 16%-át teszi ki. Ezek közül kerek számokban megadva : óvodáskorú ............................. 26 000 io% általános iskolai tanuló ........ 188 000 69% közép- és szakiskolai tanuló . . 39 000 14% ipari tanuló............................. 19 000 7% A körzeti iskolafogorvosok tervszerű-megelőző ellátása alá — jelenlegi kapacitásunk figyelembevételével — elsősorban az általános iskolai tanulók, másodsorban pedig a területi és üzemi óvodákba járó gyermekek tartoznak. A 3—14 éves korú gyermekeknek ez a két kategóriája kb. 214 000 főt tesz ki. vagyis most egy főfoglalkozású iskolafogorvosra kereken 6 000 (pontosan 6 028) gyermek esik. Ez a szám kb. 150—160 iskolai osztálynak felel meg. 1950-ben ez az átlagos fejquota még meghaladta a 8 000-et. A javulás tehát igen tekintélyes. Ahhoz, hogy az optimális, fejenkénti 4 000-es, illetve L00 osztályos átlagot és ezzel minden gyermeknek évenként kétszeri systemás fogászati átvizsgálását s egyben szanálását biztosítsuk, 54 főfoglalkozású körzeti iskolafogorvosra, vagyis további 18-ra volna szükség. De a még possibilis 5 000-es átlaglétszám eléréséhez is összesen 43. tehát még további 7 fogorvost kellene szolgálatba állítani. ílz a kérdés szorosan összefügg azzal, hogy egy iskolai évben csak 220 tanulmányi munkanappal számolhatunk. Mindebből pedig az is nyilvánvalóan következik, hogy a közép- és szakiskolai tanulók 39—40 000 főnyi további tömege (— az ipari tanulók kontingenséről nem is szólva —) megelőző és konzervatív fogászati ellátásának kötelezettségével semmiképpen sem lehet az iskolafogászatot terhelni. Még kevésbé lehet szó az ebben a korcsoportban már nem ritkán szükségessé váló korona- és hídmunkálatoknak ezúton való szolgáltatásáról. Egyébként ilyen jellegű szolgáltatás technikai lehetőségével az iskolafogászat nem is rendelkezik. Mindazonáltal szükségszerűen továbbra is biztosítanunk kell ezek- számára is a fakultativ jellegű ún. ambulancia keretében a fogászati elsősegélynyújtást, nevezetesen a fájdalomcsillapítást és extractiót, de teljes fogászati ellátásukról már a felnőttek számára szervezett fogászati rendelések kell, hogy gondoskodjanak. Ilyen körülmények között azonban egyelőre nyitott kérdés marad a középiskolások időszakos szűrővizsgálatának megoldása, jóllehet, annak szükségessége nem vitás. A caries-probléma súlyára vonatkozólag a következő adatokat közölhetem : Az 1948—49. tanévben, tehát még a régi „kis Budapest“ területén a frequentiát 72,25%-nak találták. Az 1952—53. tanévben ez az arányszám pl. a VI. kerülethez tartozó egyes iskolákban 67,5—77,5% volt, a cariesintenzitás pedig 2,8—3,1 között váltakozott. Megfigyeléseink szerint egyes peremkerületekben, ahol az iskolafogászati ellátás 1950 előtt ismeretlen volt, a caries gyakorisága ennél jóval magasabb s ezért aligha tévedünk, ha nagybudapesti viszonylatban azt globálisan kb. 75—80%-ra becsüljük. Az iskolafogorvosokra váró feladat tehát rendkívül komoly. Természetesen nagyon érdekelt bennünket az a kérdés is, hogy az immár 32 éves múltra visszatekintő fővárosi iskolafogászati hálózatnak milyen a tényleges munkaeffektusa. Valóban érdemes-e ezt az intézményt ebben a formában fenntartani, sőt még tovább is fejleszteni ? Ezért vizsgálat tárgyává tettük a középiskolai tanulók caries-helyzetét. Ezt a pontosan meg
