Fogorvosi szemle, 1956 (49. évfolyam, 1-10. szám)

1956-02-01 / 2. szám

34 KAROSSA-PFEIFFER JÓZSEF DR. Az iskolaegészségügyi szolgálat összes 3—18 éves korú gondozottjának száma az 1956 október hó 1. napi állapot szerint kereken 272 000. ami Buda­pest összlakosságának kb. 16%-át teszi ki. Ezek közül kerek számokban megadva : óvodáskorú ............................. 26 000 io% általános iskolai tanuló ........ 188 000 69% közép- és szakiskolai tanuló . . 39 000 14% ipari tanuló............................. 19 000 7% A körzeti iskolafogorvosok tervszerű-megelőző ellátása alá — jelenlegi kapacitásunk figyelembevételével — elsősorban az általános iskolai tanulók, másodsorban pedig a területi és üzemi óvodákba járó gyermekek tartoznak. A 3—14 éves korú gyermekeknek ez a két kategóriája kb. 214 000 főt tesz ki. vagyis most egy főfoglalkozású iskolafogorvosra kereken 6 000 (pontosan 6 028) gyermek esik. Ez a szám kb. 150—160 iskolai osztálynak felel meg. 1950-ben ez az átlagos fejquota még meghaladta a 8 000-et. A javulás tehát igen tekin­télyes. Ahhoz, hogy az optimális, fejenkénti 4 000-es, illetve L00 osztályos átlagot és ezzel minden gyermeknek évenként kétszeri systemás fogászati átvizsgá­lását s egyben szanálását biztosítsuk, 54 főfoglalkozású körzeti iskolafogorvosra, vagyis további 18-ra volna szükség. De a még possibilis 5 000-es átlaglétszám eléréséhez is összesen 43. tehát még további 7 fogorvost kellene szolgálatba állítani. ílz a kérdés szorosan összefügg azzal, hogy egy iskolai évben csak 220 tanulmányi munkanappal számolhatunk. Mindebből pedig az is nyilvánvalóan következik, hogy a közép- és szak­iskolai tanulók 39—40 000 főnyi további tömege (— az ipari tanulók kontin­genséről nem is szólva —) megelőző és konzervatív fogászati ellátásának kötelezettségével semmiképpen sem lehet az iskolafogászatot terhelni. Még kevésbé lehet szó az ebben a korcsoportban már nem ritkán szükségessé váló korona- és hídmunkálatoknak ezúton való szolgáltatásáról. Egyébként ilyen jellegű szolgáltatás technikai lehetőségével az iskolafogászat nem is rendelkezik. Mindazonáltal szükségszerűen továbbra is biztosítanunk kell ezek- számára is a fakultativ jellegű ún. ambulancia keretében a fogászati elsősegélynyújtást, nevezetesen a fájdalomcsillapítást és extractiót, de teljes fogászati ellátásukról már a felnőttek számára szervezett fogászati rendelések kell, hogy gondoskodjanak. Ilyen körülmények között azonban egyelőre nyitott kérdés marad a középiskolások időszakos szűrővizsgálatának meg­oldása, jóllehet, annak szükségessége nem vitás. A caries-probléma súlyára vonatkozólag a következő adatokat közölhe­tem : Az 1948—49. tanévben, tehát még a régi „kis Budapest“ területén a frequentiát 72,25%-nak találták. Az 1952—53. tanévben ez az arányszám pl. a VI. kerülethez tartozó egyes iskolákban 67,5—77,5% volt, a caries­­intenzitás pedig 2,8—3,1 között váltakozott. Megfigyeléseink szerint egyes peremkerületekben, ahol az iskolafogászati ellátás 1950 előtt ismeretlen volt, a caries gyakorisága ennél jóval magasabb s ezért aligha tévedünk, ha nagy­budapesti viszonylatban azt globálisan kb. 75—80%-ra becsüljük. Az iskola­fogorvosokra váró feladat tehát rendkívül komoly. Természetesen nagyon érdekelt bennünket az a kérdés is, hogy az immár 32 éves múltra visszatekintő fővárosi iskolafogászati hálózatnak milyen a tényleges munkaeffektusa. Valóban érdemes-e ezt az intézményt ebben a formában fenntartani, sőt még tovább is fejleszteni ? Ezért vizsgálat tár­gyává tettük a középiskolai tanulók caries-helyzetét. Ezt a pontosan meg­

Next

/
Thumbnails
Contents