Fogorvosi szemle, 1956 (49. évfolyam, 1-10. szám)
1956-10-01 / 10. szám
RÁDIÓ AKTÍV IZOTÓPOK 319 cseréjére vonatkozó hiányos ismereteink kibővítésére irányuló szándék késztetett bennünket e kérdés vizsgálatára. Kísérleteinkhez közel azonos korú felnőtt kutyákat használtunk. A funkció kikapcsolására a kutyák felső fogait extraháltuk két esetben a jobb, két esetben pedig a bal oldalon. Két kontroll kutyán extrakciót nem végeztünk. Az extrakciós sebek teljes gyógyulását bevártuk. A fogeltávolítás után 30—35 nappal a kutyák testsúlyától függően 2, illetve 3 alkalommal összesen 700—900 mikrocurie P32-t adtunk foszforsavba beépítve intraperitoneálisan. 14, illetve 24 nappal az izotóp beadása után az álatokat elvéreztetéssel megöltük, s meghatároztuk oldalanként külön-külön a megölt állat alsó fogain mind a felületi és mélyebb zománcréteg, mind a dentin, mind pedig a mandibula különböző részeinek és a nyálkahártyának rádióaktív foszfortartalmát. К meghatározásokat az említett szájképletek savas roncsolása, szárazra párolása, a száraz maradék ismert térfogatra történő feloldása után az oldat bizonyos ismert hányadában végeztük el. Azt, hogy az egész szájképletet tartalmazó oldat milyen törtrészét pároltuk ismét szárazra a P32 tartalom meghatározása céljából, a szájképlet súlya határozta meg. A mérés során ugyanis törekedtünk arra, hogy lehetőleg felületegységenként közel azonos súlyú mintákat készítsünk, s így a mintákban bekövetkező sugár-önabszorpciónak jelen esetben nehézkes és az egyes szájképletek abszorpciós koefficinsei közötti különbségek miatt hibát okozható számítását elkerüljük. A későbbiekben ismertetésre kerülő táblázatban az aktivitás adatokat az illető szájképlet súlyegységére (grammra) vonatkoztatva adtuk meg a percenként észlelt atombomlások számával, mely a többszörösen elvégzett aktivitásmérések eredményeinek közepe. A mérésekhez megközelítőleg egyforma súlyú és a száj két oldalának azonos helyéről vett identikus szájképleteket használtunk. így a lágyrészminta a buccalis oldali, az első premolaristól a második molárisig terjedő kb. 5 mm széles gingivarészlet, az egész fogak a kétoldali alsó harmadik premolárisok, a mandibularészlet pedig az ugyanezen fog mentén egész vastagságban sagittális síkban átfűrészelt mandibularészlet. A fogzománc és dentin elválasztására a Manly és Hodge módszerét használtuk. Azonban az összehasonlításra használt első molárisokról és szemfogakról a felületi zománcréteget csiszolással eltávolítottuk és az ezután még megmaradt zománcot és dentint elporítottuk és 91 tf.% bromoformot és 9 tf.% acetont tartalamzó keverékben történő centrifugálással választottuk el egymástól. Az egyes zomnác- és dentin-mintákat az előzőektől eltérően savas roncsolás nélkül, más tekintetben azonban teljesen azonos módon vizsgáltuk a P32 tartalom megállapítása céljából. Az eredményeket itt is a grammra vonatkoztatott — önkényes egységekben kifejezett aktivitásértékekkel adtuk meg. Az egyes kísérleti állatok szájképleteinek grammonkénti aktivitásai között általunk is észlelt különbségek nem meglepőek, hiszen ismert tény. hogy azonos súlyú és korú kísérleti állatokon is csaknem mindig adódnak különbségek a nyomjelző atomok felvételét illetőleg, azaz nem igen lehetséges kis sorozatban két vagy több olyan kísérleti alanyt találni^ melyek nem mutatnának eltérést az anyagcsere során a szervekbe jutott bioelemek abszolút mennyiségében. Ez annál is inkább könnyebben érthető, mivel az intraperitoneálisan adott anyagok felszívódását, felhasználását és kiürülését egyedenként rendkívül sok számba nem vehető körülmény befolyásolhatja. Ezen körülmény ismeretében valamint a könnyebb áttekinthetőség
