Fogorvosi szemle, 1956 (49. évfolyam, 1-10. szám)

1956-09-01 / 9. szám

258 KŐVÁRI FERENC DR. A mi kezdeti eredményeink — az első húsz beteg után — azt mutatták, hogy százszázalékos gyógyulás mellett az egy betegre eső átlagos ápolási idő 32 napról 18 napra csökkent. A későbbiekben ez az eredményünk romlott, de még így is átlagosan véve 37 százalékkal alacsonyabb mint a konzervatív kezelés ápolási ideje. Amint már az előbb említettem, az első húsz beteg után az eredményünk százszázalékos volt. A későbbiek folyamán azonban már komplikációkkal találkoztunk, periostitis, osteomyelitis, sipolyképződés szájzár formájában. Ezen komplikációk okai részben a műtéti előkészítésben, részben a műtéti technikában keresendők. Műtéti előkészítés A műtéti előkészítés a sebészetben általában szokásos módon történik. Természetesen minden beteg;­­nél többirányú röntgenfelvételt készétünk. Műtét napján a be­teg nem reggelizik, megborot­válkozik és 1 ml egy százalékos Mo.-t kap atropinnal, vagy barbitursav készítményt. E fejezetben bővebben csak azzal a kérdéssel kívánok fog­lalkozni, hogy mi legyen a sorsa annak a fognak, amelyik a törésvonalba esik. Ezzel a kérdéssel egyébként az iroda­lom is bőven foglalkozik és igen nagy tábora van annak a felfogásnak, hogy a törési felületben levő minden fogat távolítsunk el. Mások viszont, így közöttük Winter is e fel­fogást elvetendőnek tartja, s ezjalóljkivételeket tesz, mint’ahogy azt mi is tettük. Ebben a felfogásunkban 1. ábra. A törési vonal két fog között halad, s ígij egyik fogat sem extraháljuk. Közvetelniil a [műtét után készült telvétel az is nagy szerepet játszott, hogy túlzottan bíztunk az antibiotiku­mok védő hatásában. Ezen felfogá­sunk értelmében 1. nem távolitottuk el annak az előtagnak a gyökerét, melynek koronarésze az állkapocstörést okozó trauma következtében mélyen frac­­turált. Ennek elvégzése olv nagy sérüléssel járt volna, ami feltétlenül fokozná a törési végek közötti dislo­­kációt, s fertőzést okozhatna ; 2. megtartottuk a fogat akkor is, ha a törési felület két fog között ferdén fut valamelyik fog alveolusá­­hoz. s a fog apikalis területe abba nem esik bele (1. és 2. ábra) ; 3. nem távolítottuk el a törés­2. ábra. Ugyanaz a beteg 10 hónap múlva. Teljes gyógyulás

Next

/
Thumbnails
Contents