Fogorvosi szemle, 1956 (49. évfolyam, 1-10. szám)

1956-01-01 / 1. szám

2

SUGAR LÁSZL/Ó DR.

Menkin (1940.) felfogása szerint a szöveteket érő káros behatásra megváltozik a sejtek anyagcseréje, fehérjebomlás, proteolysis következik be. A károsodott sejtekből kikerülő fehérje-bomlástermékek idézik elő a gyulladás tüneteit. Ezek a bomlástermékek részben a szervezet védelmi berendezését mozgósítják, másrészt a gyulladás körülhatárolását és a szövetek regenerációját segítik elő. Menlán a gyulladásos exsudátumban ezeket az anyagokat kimutatta és többet kristályos állapotban is előállított. Ilyen a leukotaxin, exsudin, LPF tényező (leukocytosis promoting factor), melyek a gyulladásos gócból a véráramba felszívódva a granulocyták megszaporodását és phagocytáló képességük fokozódását (Ludány Gy.) idézik elő. A necrosin, pyrexin és a növekedési tényező a gyulladás körülhatárolódását, a nyirokutak elzáródását és regeneratív, reperatív folyamatokat segíti elő.

Szperanszkij a gyulladást neurodystrophiás folyamatnak tekinti. Az ártalom először az idegrendszert éri és az idegrendszeren keresztül hat a szövetekre. A szöveti permeabilitás fokozódása már az idegrendszer reakciójaként alakul ki. Alpern hangsúlyozza, hogy a gyulladást keltő behatás reflexes úton rontja a károsodott szövet idegrendszerének trofikus működését. Visnyevszkij vizsgálataiból tudjuk, hogy a reflexív afferens szakaszának megszakítása érzéstelenítő szerek alkalmazásával enyhíti, sőt néha félbeszakitja a gyulladásos folyamatot. Visnyevszkij a novokain blokádot gyógyító célra használta és különösen hyperergiás gyulladások esetén jó eredménnyel alkalmazta.

Látjuk, hogy a gyulladás dinamikájáról alkotott felfogásokban mindinkább előtérbe kerül az a nézet, hogy a gyulladás — ha körülírt helyen zajlik is le — nemcsak lokális, hanem a szervezet általános reakciója is. Gyulladásos folyamatok gyógyításakor a helyi elváltozások kezelésén kívül az általános tünetek kezelése is szükséges.

* * *

Ez alkalommal a szájnyálkahártya gyulladásai közül a gyógyítás céljából fontosabb gingivitis chronica, a gingivo-stomatitis ulcerosa, a stomatitis herpetica, a stomatitis aphthosa, a herpangina és egyes szájnyálkahártya-erupcióval járó syndromák kortanával és gyógyításával kívánok foglalkozni.

Gingivitis chronica

A gingivitis chronica egyike a leggyakoribb ínygyulladásoknak. Kifejlődése lokális izgató behatásra és általános szervezeti elváltozásra vezethető vissza. A lokális ártalom lehet fogkő, hiányos rágás, porbelégzés, dohányzás. Általános disponáló ok lehet anaemia, vitaminhiány, endokrinzavar, tehát olyan tényező, mely a kapilláris permeabilitás fokozásával gyulladáshoz vezethet.

Az ínygyulladások kóreredetének kiderítésére vizsgálták az ínygyulladás gyakoriságát és összefüggését egyéb szervezeti elváltozásokkal.

Az ínygyulladás gyakorisága az élet folyamán igen változó. Hatéves korig elég kicsiny, kb. 5%. Á fogváltás megindulásától emelkedni kezd, 10—12 éves korban 20—40%. A maradó fogak kinövése után kissé csökken, majd a pubertás idején ismét emelkedik ; 30 éves korban átlagban 60% és a növekvő életkorral fokozódik a krónikus ínygyulladások száma és súlyossága. (King, Tusznova, Adler, Szántó, Kocsisné, Lörinczy—Ilitlop — Wallner, Sugár).

Hein nagy iskolafogászati anyagot átvizsgálva a serdülőkori ínygyulladás kifejlődésében endogen tényezők : a vitamin és ásványi anyagcsere-, valamint az endokrin-zavarok jelentőségét hangsúlyozza. Véleménye szerint serdülőkorban az ínygyulladás megszaporodását hiányos szájápolással nem