Fogorvosi szemle, 1955 (48. évfolyam, 1-12. szám)

1955-10-01 / 10. szám

FOGSZABÁLYOZÖ KÉSZÜLÉKEK 30Г) emelődése itt úgy történt, hogy a gyermek meghosszabbodott alsó metsző­fogaival felharapott a felső lemez elülső padkájára, miáltal a metszőfogak megrövidültek. Az oldalfogak táján nyitottuk a harapást, miáltal az antagon­­ista négyes, ötös és hatos fogak addig keresték egymást, addig hosszabbod­tak, míg a harapás látható mértékben meg nem emelődött. Az orthodontiában ugyanis fordítva történik a harapás emelése, mint a prothetikában, nevezetesen a metszők és nem az oldalfogak táján szoktuk emelni a harapást. Ha valakinek ebben az esetben az az elgondolása támadt volna, hogy az őrlőfogak táján fogja emelni a harapást, a kisőrlőkre és hato­sokra helyezett vastag rágófelületű koronákkal, — akkor pontosan az ellen­kező hatást érte volna el. A fokozott rágónyomás ugyanis az oldalfogakat l/а. ábra 1/b. ábra 1. ábra. 10 éves fiú kezdeti és befejező mintái. Angle I. osztály. A tejcaninus korai extractiója után az elvándorolt jobb felső 1, 2 és bal felső 4-es fogak elfoglalták az állandó szemfog helyét. Befejező modell a kezelés utáni állapotot és az alkalmazott készüléket szemlélteti. 2/a. ábra 2/b. ábra 2. ábra. 11 éves leány kezdeti és befejező mintái. Angle I. osztály. Mélyharapás. Keze­lése felső harapásemelő lemezzel történt. szinte belekalapálta volna, egyrészt a maxillába, másrészt a mandibulába, úgyhogy az oldalfogak erősen megrövidültek volna. A tehermentesített, a harapásból kiemelt metszők pedig még jobban meghosszabbodtak volna. Az oldalfogakra helyezett koronák eltávolítása után, tehát a helyzet még rosszabb lett volna, mint annakelőtte, mert még mélyebb harapás támadt volna. Természetesen a nyílt harapás orthodontiai kezelésénél a frontfog tájéki harapás süllyedését az oldalfogak rövidítése által érhetjük el. Erre a célra ma már nem koronákat alkalmazunk, hanem kivehető készüléket. A lemez vagy aktivátor üyenkor úgy van kialakítva, hogy a műanyag az őrlőfogak rágófelületére is kiterjed. Azok a kis ütések, illetve rezzenések, melyek ezeket a fogakat érik - még éjjel álomban is a rágóizmok kontrakciója révén — elegendők ahhoz, hogy az oldalfogak megrövidüljenek és a harapás a frontban süllyedjen.

Next

/
Thumbnails
Contents