Fogorvosi szemle, 1955 (48. évfolyam, 1-12. szám)
1955-06-01 / 6. szám
KÖNYVISMERTETÉS 18& KÖNYVISMERTETÉS A magyar tankönyvirodalom egyáltalán nincsen túlméretezve és így még a kevésbé sikerült műveket is örömmel fogadja a szákközönség. Mennyivel nagyobb azonban az örömünk, ha egy olyan könyv lót napvilágot, amelyet a szó nemesebb értelmében is tankönyvnek nevezhetünk. Balogh—Skaloud—Varga „Szájsebészet“-ével ilyen könyvvel gazdagodott szakirodalmiunk. Gazdagodott, mert ha igaz Balogh előszavának az a mondata, hogy „műtéttant csupán könyvből megtanulni nem lehet“, akkor százszor igaz az is, hogy műtéttant csa\k gyakorlatból — megfelelő, jó tankönyvek nélkül — megtanulni nem lehet. Éppen ezért üdvözöljük különös örömmel az előttünk fekvő Szájsebészet-et, mert ez valóban olyan tankönyv, amely alkalmas arra, hogy a megfelelő ellenőrzés alatt álló gyakorló fogorvost valóban ne csak tanítsa, hanem megtanítsa a szájsebészetre. A könyv szerzői szerencsés munkaiközösséget alkotnak. Balogh áttekintő tudása és kitűnő didaktikai képessége, Skáloud műtéti ötletessége és fölényes sebészi készsége, Varga szigorú kritikai szemlélete és rendszerező gondolkodása, továbbá a „Függelék“ szerzőjének, Berényinek háborús tapasztalatai és sebészi felkészültsége — és végül, ha mindehhez még a szokatlanul jó ábrák bőséges sorozatát is hozzáveszszük —, már eleve biztosítják a téma célkitűzésének megfelelő feldolgozását. A könyv tizenkét fejezete három részre tagozódik. Az első rész a műtéti követelményeket és feltételeket, az érzéstelenítést, a fog eltávolítását és a fogműtéteket,, végül a gyulladásokat tárgyalja, valamennyit Balogh tollából. A második részben a szájsebészeti általános ismereteket, az arc és állcsontok fejlődési rendellenességeit és azok műtéti korrekcióját, az állcsontöböl betegségeinek sebészetét, az állkapocsízület sebészeti betegségeit, a daganatokat, a nyóimirigyek és a nyaki nyirokcsomók betegségeinek sebészeti gyógyítását és a plasztikai műtéteket írja meg Skaloud, a „Daganatok“ c. fejezet kivételével, amit Balogh írt. A harmadik részben az arc és arckoponya sérüléseit Varga tárgyalja. A könyv függelékéként Berényi ismerteti az arc- és állcsontok háborús sérüléseinek korszerű ellátását. Nehéz helyzetben van a recenzor, midőn egy ilyen, nemcsak tartalmában, hanem terjedelmében is impozáns munkát olyan szű'kreszabott keretek között kell ismertetnie, mint amilyent lapunk terjedelme megenged és általános impressziókra kell szorítkozzon akikor, amikor legszívesebben a részletekbe szeretne belemenni. A könyv átolvasása után nagy általánosságban meg kell állapítanunk, hogy várakozásunkban egyáltalán nem csalódtunk, sőt! A Balogh által írt fejezeteiken vezérfonalként vonul végig az alapgondolat, hogy ne félemlítsük meg a beteget, ne okozzunk neki fájdalmat, ne operáljunk kellő orvosi mérlegelés nélkül, vagyis feleslegesen. Balogh azonban nemcsak az olvasóit figyelmezteti, hogy ne felemlítsék meg a ‘beteget, hanem egyszerű és világos nyelvezetével maga is arra törekszik, hogy ő se félemlítse meg az olvasót és ne ijessze el a műtéti beavatkozásoktól. Nem találok megfelelőbb jellemzést írására, mint azt a kifejezést,, hogy nem „nagytaépű“ és ezt egyik legnagyobb érdemének tartom. Bár nincs módom a részletezésre, mégsem mulaszthatom el, hogy külön ki ne emeljem a „Gyulladások“ és a „Daganatok“ c. fejezeteit, amelyekből kitűnik, hogy hosszú évtizedek utón sem felejtkezett meg pathológus múltjáról. Skaloud fejezetei ismételve meggyőznek arról, hogy nemcsak operálni, hanem írni is tud. Műtéti leírásai színesek és éppen olyan plasztikusak, mint ábrái. Az ismert műtétek köziül kellő kritikával válogat és azokat saját ötleteivel gazdagítva, könnyen érthetően írja le. Külön kiemelendőnek tartom a plasztikai műtétekről írt szép fejezetét. A könyvnek az arc és arckoponya sérüléseiről szóló részét Varga írta, kinek egyéb írásaiból is ismert rendszerező és minden részletre kiterjedő alapossága e fejezetből is ‘kitűnik. Nyugodtan állíthatom, bogy nem ismerek tankönyvet, amely ilyen kis terjedelemben (80 oldal) ilyen alaposan tájékoztatna a traumatológia minden felvetődő kérdéséről. A fejezet egyetlen részletét sémi tudom kiemelni, mert elejétől végig egyformán jó, érthető, világos és tájékoztató. Berényi „Függelék“-e az első és második világháborúban nyert tapasztalatainkat legújabb élményeivel jól egészíti ki, és így mindazt, amit a háborús sérülésekkel kapcsolatban fejezeteiből megtanulunk, a polgári élet sérülései esetén is jól felhasználhatjuk.
