Fogorvosi szemle, 1954 (47. évfolyam, 1-12. szám)
1954-03-01 / 3. szám
82 BÉKY JÓZSEF DR. Tschäppät ezzel szemben az indexet tg függvénnyel teszi egyenlővé, majd — minthogy így csak 45°-ig tud eljutni — a szöget megkétszerezi. Eredménye természetesen hibás — mint saját ábráján látható •— ezt a szögfüggvény helytelen és indokolatlan alkalmazása okozza. A négyrészes kördiagramm-ábrázolás egyébként preventív eljárások (fluor) értékelése céljából szemléltetésre igen alkalmas, ha éppen nem is nélkülözhetetlen. A kezelt és nem kezelt kvadránsok későbbi index-növekedésében mutatkozó (vagy nem mutatkozó) különbség könnyen leolvasható. A caries-indexek áttekintéséhez hozzátartozik még egy különleges területen való alkalmazásuk, melyet röviden érintünk. Ez a különböző korokból származó kiásott koponyákon való vizsgálatokra vonatkozik. Az utóbbi években számos ilyen tárgyú, hazai anyagot feldolgozó közlemény jelent meg (Kollár, Bruszt, Huszár és Schranz). A caries-számítás szempontjából a különlegességet egy olyan feladat jelenti, mely az élők vizsgálatánál nem merül fel. Ez a halál utáni károsodás, a postmortálisan elvesztett fogak hovaszámítása. Ez a „DMF“ szemlélet szempontjából első tekintetre problematikusnak látszik, melynek áthidalására idők folyamán különböző segédindexek merültek fel. Egyszerű és szabatos megoldását adja a Huszár és Schranz által megadott CRE index. A postmortális károsodás ugyanis túlnyomórészt csupán fogak elvesztéséből áll, az állcsontok fragmentumai a vizsgálatoknak csak csekély részét képezik. Ha tehát a fragmentumoktól eltekintünk, akkor logikus, hogy a „D“ fogak és az „M“ fogak viszonyítási alapja nem lehet ugyanaz. A „D“ fogak (fenti indexben C és R, caries és radix) fogakhoz viszonyítási alapja csak a ténylegesen talált jelenlévő fogak száma lehet. Ez annak feltételezésével történik, hogy a postmortálisan elveszett fogakra nézve a szuvasodási arány ugyanaz volt. Nagyszámú vizsgálatból e feltevés jogos és más számítási lehetőség nincs is. Más a helyzet az „M“ fogakra nézve. Az életben elvesztett fogak nyomai alapján az állcsontokban azok pontos száma a postmortális veszteségektől függetlenül megállapítható. A postmortálisan hiányzó fogak között ,, !)“ fogak lehetnek, de „M“ fogak nyilvánvalólag nem. Következőleg az „M“ fogak (fenti indexben E) logikus viszonyítási alapja a teljes fogstátus, vagyis az ideális esetben jelen lehetett fogak száma. (Ha az „M“ fogakat is a ténylegesen talált fogak számához viszonyítjuk, ezzel a reálisnál magasabb indexértéket kapunk.) A három %-szám összege a CRE index. (Zavarólag hathat, hogy fenti táblázatunkban csupán „indexszámokról“, most pedig %-számról van szó. A kettő között azonban egyszerű kapcsolat áll fenn, mint később látni fogjuk.) Huszár és Schranz indexe jelentős lépés az antropológiai carieskutatásban. Talán csak a megjelölés nem a legszerencsésebb. Ugyanis a DMF jelölés nyomán latin fordításban a C magában foglalja a carieses fogat és gyökeret is, E az extrahált fogat, míg R az ellátott (rekonstruált) fogat jelenti. DMF tehát egyenlő CER-rel. Az élőn -— az index szempontjából — nincs szükség a gyökér külön jelölésére, az antropológiában viszont (egyelőre) nincs tömött vagy koronázott fog. A két — csaknem azonos — jelölésben tehát az R mást-mást jelent. Helyes volna ezt kiküszöbölni. Figyelemreméltóak Bruszt vizsgálatai és számításai is, bár — az előző kutatók nyomán haladva — az in vivo keletkezett hiányokat ő is a talált
