Fogorvosi szemle, 1954 (47. évfolyam, 1-12. szám)
1954-03-01 / 3. szám
76 PALÓC GÉZA DR. Fenti táblázatok határozottan bizonyítják, a káriesz hajlam és a nyál kd.-a közötti összefüggést. A II. tábla eredményei emellett arra engednek következtetni, hogy megfelelő nagy számú vizsgálat birtokában a kárieszes csoportnak egy k. mentes csoporttal való összehasonlítása fentinél is nagyobb differenciát mutatna. A kápillárdiffuzió fizikai törvényei még nincsenek pontosan megállapítva. Elméleti meggondolások, valamint saját kísérleti tapasztalataim azt mutatják, hogy a felszíni erők hatására visszavezethető tényezőktől eltekintve — itt is, lényegében ugyanazon tényezők szerepelnek, mint a szabad térben lefolyó diffúziónál. A diffúzió — Einstein egyenlete értelmében — fordítottan arányos a viszkozitás négyzetgyökével. Ez magyarázza, a múltban a viszkozitással kapcsolatban végzett vizsgálatok eredményeit. Ezeket megerősítik fenti táblázatok adatai is, melyek szerint a 30 k. mentes, illetve reziszt, eset közül csak három alkalommal volt a nyál kifejezetten viszkózus, ezzel szemben az 56 к.-es egyénnél 16-szor. Ugyancsak Einstein levezetése szerint a megtett út négyzete arányos az idővel. Ez azt jelenti, hogy tízszeres hosszúságú kapilláris hézag (kontakt felület) esetén a nyál csak 100-szor akkora idő alatt tud behatolni a kapilláris hézag (appr. hézag) mélyébe. Tehát a káriesz képződés lehetősége az appr. hézag felületének négyzetével arányosan növekszik. Ez magyarázza a rossz amalgám tömések csökkent értékét a jól elkészített inlayvel szemben. Természetesen fentieket korona készítésnél is figyelembe kell venni. Approximálisan nagy felületű koronák készítése ezek szerint műhiba, mert az esetek nagy többségében a szomszédos fog szuvasodását vonja maga után. Az approximálisan nagy felületű koronán az sem javít lényegesen, ha megfelelő fogóval kontaktpontot préselünk rá, mert a diffúzióban is érvényesülő tangenciális hatások következtében nemcsak a kapilláris hézag vastagsága és mélysége, hanem alakja is nagymértékben befolyásolja a diffúzió idejét. A kd. gyorsaságát nagymértékben befolyásolja a mozgás. Erőteljes rágásnál a nyál gyorsabban hatol be az appr. hézagokba. Eddigi vizsgálataim azt látszanak mutatni, hogy a kd. a korral változik. Idősebb korban gyorsabb. Ez megfelel annak, hogy idősebb korban csökken a k. hajlam. Ezen kérdés megbízható eldöntésére még számos további vizsgálatra van szükség. Vizsgálataim világos magyarázatot adnak arra a kérdésre, hogy a retenciós területek, mély barázdarendszerek, approximális hézagok miért hajlamosabbak k. képződésre. A k. képződésre jellemző egy sajátos mikromileau jelenléte, melynek pH-ja kb. 4,3. Jelen vizsgálatok megmagyarázzák, hogy hogyan lehetséges a nagy közömbösítőképességű kb. 7-es pH-jú nyál dacára az appr. hézagokban, sőt mélyebb barázdarendszerekben is egy ily mikromilieu jelenléte. Tehát vizsgálataim feleletet adnak számos olyan kérdésre, melyet eddig kielégítő módon megmagyarázni nem tudtunk, és melyekre eddig a Black féle ú. n. „öntisztuló felület“ elvével próbáltunk válaszolni. A Black féle „öntisztuló felület“ elve több szempontból is kifogásolható, így pl : igen gyakran látunk évtizedek óta tartó amalgám töméseket, melyek nincsenek az egész barázdarendszerre kiterjesztve, és mégsem képződött szekunder k. Ugyancsak közismert tény, hogy ha a rágás hiánya miatt az „öntisztulás“ elmarad, akkor a megfelelő oldali fogakon nem k. keletkezik, hanem fogkő, mégpedig teljesen függetlenül attól, hogy a nyál mennyire híg vagy koncentrált. Xerosztomia esetén viszont atypusos helyeken, rágóélen,
