Fogorvosi szemle, 1952 (45. évfolyam, 1-12. szám)
1952-03-01 / 3. szám
1128 A VII—XIII-IK SZÁZADBÓL SZÁRMAZÓ KOPON YA VIZSGÁLATA 73 csak határokat szabhatunk meg. Minden kutató felismerte, hogy a vizsgálatok és kiértékelésük közben sok hibaforrás adódhat. Többen kísérletet is tettek azok kiküszöbölésére. de ez teljesen egyik szerzőnek sem sikerült az általuk külön-külön megjavított methodusok aladján sem. Ezért tanulmányom fentjelzett feladatokon kívül annak a kimutatására is szolgál, hogy ugyanazon anyagnak kétféle kiértékelése milyen különböző számokat eredményez. A caries felismerése könnyebb koponyákon, mint élőkön, minthogy a lágyrészek hiányoznak. Nem célom, hogy a methodika minden kérdését tárgyaljam, mert azok a tanulmány elején felsorolt szerzők munkáiban megtalálhatók. A caries diagnózisában mindenki megegyezik. De nagyon megnehezítik a különböző szerzők műveinek összehasonlítását a következő körülmények : a) az intra vitam elvesztett fogak figyelembevételének bizonytalansága és különbözősége. b) A kopás folytán megnyílt pulpa miatt keletkezett apic. ostitisek okozta foghiányok értékelésének bizonytalansága és különbözősége. c) A bölcsességfogak számbavétele. d) Nagy differentiák adódnak a vizsgált anyag épségétől. Nyilvánvalóan minél Több fog maradt meg a koponyákban, annál kevésbbé vagyunk következtetésekre utalva a szuvas fogakat illetőleg. e) Sok függ a koponyák korától. Olyan anyagban, hol több az idősebb ember koponyája — több a caries. Harcmezőről származó sírokban épp ezért kevesebb szuvas fogat fogunk találni, mint letelepült nép állandó temetőjéből származó koponyákban. f) Kevésszámú koponya vizsgálatánál a fenti szempontokon kívül a véletlennek is szerepe van. Eöviden felsorolom, hogy az egyes kutatók e hibaforrásokat hogyan kísérelték meg redukálni. Mummery az összes foghiányokat számításon kívül hagyta. Schwerz (1916) és Lenhossék (1919) az intra vitam keletkezett foghiányokat mind a szuvasok közé sorolta. így járt el Dietrich is, de az előbbi két szerzővel szemben az erős kopás miatti csontfolyamatok következtében elvesztett fogakat nem sorolja a szuvasok közé. ‘Ö az alveoláris atrophia miatt keletkezett hiányok okozta hibaforrást azáltal szűkíti, hogy az öregek koponyáit, továbbá a nagyfokban hiányos koponyákat kiselejtezte. Lukomsky (1929) helyteleníti Lenhossék és Schwerz eljárását, hogy ők minden hiányzó fogat a szuvasok közé soroltak. Lényeges haladás a methodikában, hogy Lukomsky külön adja meg a szuvas fogak, gyökerek és a gyógyult alveolusok %-át és minden vizsgált csoportnál külön-külön, megfontolandónak tartja, hogy összeadja-e a számokat? A megítélésnél mérvadó, hogy a vizsgált személyek közt sok volt-e az öreg? Mindemellett ezt a tényállást csak az egyes népcsoportoknál említi meg, de a számokat össze nem adja itt sem ! Hiba Lukomsky közleményében, hogy a vizsgált 1000 koponyát 26 részben tárgyalja (a lelőhelyek szerint) és külön számítja mindenütt a °/0-okat, de nem jelzi, hogy egy-egy kerületben hány koponyát vizsgált. így lehetséges, hogy egy-egy csoportba túl kevés koponya esett. Nem említi továbbá, hogy a koponyák teljesek voltak-e vagy hiányosak? Hány fog maradt meg egy koponyában átlagosan? A végső összegezésnél nem egyezik az atr. alv. °/0-a, mert az egyes csoportoknál sokkal nagyobb számok vannak. Euler és tanítványai (1936—1940) ezzel szemben ismét visszatérnek Mummery hibájához, az összes hiányzó fogakat figyelmen kívül hagyják (Greth, Werner, Doerlich). Mathis és Clementschitsch (1939) mérlegelés tárgyává teszik, hogy az intra vitam keletkezett hiányokat a szuvasok közé sorolják-e? Attól teszik függővé, hogy a hiány melletti fog vagy a másik oldali homolog fog szuvas-e? Továbbá, hogy nagyfokú-e a kopás a meglevő fogakon, öle a fragmenteket *6 — Fogorvosi Szemle
