Fogorvosi szemle, 1952 (45. évfolyam, 1-12. szám)
1952-02-01 / 2. szám
40 MÓCZÁR LÁSZLÓ DR, is kifejezésre jut a caries-intenzitásban. Kisebb mértékben észlelhető ez a 7—11. éves populáció maradó fogazatán, mint a 12—14. éves populációban; még kifejezettebb a különbség a tej fogazat caries-indexeit illetően. Az életkor meghatározása Hajdúnánáson másként történt, mint az összehasonlításként szolgáló 3 faluban. A hajdúnánásiak általában néhány hónappal idősebbek, mint a kontrollként használt azonos korúnak feltüntetett tanulók. Hajdúnánáson sem volt a kutak átlagos F-tartalma és a gyermekek átlagos F felvétele között lényeges különbség. Ennek ellenére az átlagos F felvétel meghatározása látszik a helyesebb útnak, mint erről a Dean és munkatársai által közölt adatok elemzése útján könnyen meggyőződhettünk : az adatok egy részét kombináltuk úgy, mintha a különböző városokban vizsgált tanulók egyazon város különböző kutaiból innának. A kombinált csoport caries-indexét oly város caries-indexével hasonlítottuk össze, amelynek vizében a F tartalom nagyjából azonos a kombinált populáció átlagos F felvételével. Ha a vizek F tartalma Г5 mg liter alatt volt, jól egyezőj eredményeket kaptunk. Ez egyébként megfelel az ivóvíz fluoridkoncentrációja és a caries-gátlás között Hodge által megmutatott egyenesvonalú összefüggésnek. A vegyvizsgálatok irányításáért Straub János dr., a caries vizsgálatok irányításáért és értékelése során nyújtott segítségért Adler Péter dr. tanároknak tartozunk köszönettel. Összefoglalás Hajdúnánás vizeinek fluoridtartalma és iskolás lakosságának caries-intenzitása vizsgáltatott. Minthogy a város egyes hutainak fluorkoncentrációja között erős ingadozásokat találtunk, a cariesadatok értékelése során az egy tanulóra eső átlagos F felvételt vettük figyelembe. Ennek kiszámítását s az így számított átlagos F-érték megbízhatóságát ismertettük. Irodalom Adler P., Straub J. és Sárkány I.: Fogorv. Szle 1950. No. 3—4. — Adler P., Straub J. és Sárkány I.: Fogorv. Szle I960. No. 7. -— Hodge H. C. : JADA 1950. No. 4. Az állcsontsérültek ellátásának vezető elvei Irta : Móczár László dr. I. Szervezési kérdések. Az állcsontsérülések ellátásának vezető elvei hosszú időn át, Hyppocratestől napjainkig, sok változáson mentek át, míg ma oly határozott irányt vettek, melyekkel talán nyugvópontra jut ez a kérdés. Ez alatt a hosszú idő alatt az 1914—1915-ig terjedő aránylag rövid időszak sokkal többet és jobbat alkotott, mint a többi, közel két és félezer év. Ennek okát a két világháborúban találhatjuk meg, mely ezt a kérdést nemcsak felvetette, hanem óriási számú állcsontsérülés kényszerű ellátása következtében a kérdést megoldáshoz vezette. 1. Az állcsontsérülések gyakorisága. Az állcsontsérülések régebben nem tartoztak a gyakori sérülések közé és a sebészet ezeket mint mezőgazdasági sérüléseket (lórúgás) tartotta számon. Az utolsó félévszázad alatt azonban számuk rohamos emelkedést mutatott, ami az emberi életmód
