Fogorvosi szemle, 1952 (45. évfolyam, 1-12. szám)

1952-01-01 / 1. szám

A RÁGÓSZERV TRAJEKTORIÁLIS RENDSZERÉNEK GYAKORL. JELENTŐSÉGE 15

bizonyos határokon helül — úgy tudják módosítani, hogy az a zománc eredeti trajektoriális rendszerének továbbra is megfeleljen.

A zománcot trajektoriálís rendszere és működésbeli alkalmazkodása teszi képessé arra, hogy a rágónyomás okozta tetemes —- a zománcréteg vastagságához képest hatalmas — megterhelésnek ellen tudjon állni, hogy a zománc ne törjön el. A zománc pótlására használt anyagok, mint a porcelán (koronák, fazetták) azért törnek el, mert az élet folyamán változik a rágás és a változó statikai hatásokhoz a porcelán — nem lévén sem megfelelő trajektoriális rendszere, sem alkalmazkodási képessége — nem tud alkalmazkodni. A zománc pótlására használt anyagok is kopnak, de ezek kopása egyszerű elhasználódási (fizikális) jelenség.

A rágónyomás a zománc-dentin határra érvén, az első ízben Ebner3 által leírt2

dentinrostok, helyesen mondva lamellák, mentén terjed tovább. A rostok a fogak szövettani hosszmetszetein nagyjából a fogkorona alakját követik (2. ábra).

1. ábra. A zománcprizák rostrendszere harántcsiszolaton (Mayer).

A rostok pontosan a rágónyomás erővonalainak irányában haladnak és a dentin t ra j ekt or ium ait alkot j ák. A t r aj ekt oriumok ívben, többcsücskű fogban több ívben,

2. ábra. A dentinlamellák lefutása metszőfog hossz- és harántcsiszolatán (Ebner).

Klinyer* szerint kupolaszerűén megkerülik a, pulpakamrát, ezáltal az erőhatások is megkerülik azt és így benne a fogbél minden külső erőhatástól védve, végezheti a maga élettani feladatát. A fogak harántmetszetein mint egy fatörzsét az évgyűrűk, körkörösen veszik körül a fogat és mikroszkóp alatt körkörös (circularis) rostoknak imponálnak. E rostok, mint a dentin belső tartórostjai, trajektoriumai nélkül a fog a rágónyomás hatására ketté repedne és ketté is reped, ha elpusztul, pl. szuvasodás következtében, vagy ha azokat a fogak íelpraeparálása alkalmával átvágjuk. Ha egy (Black) első osztályú kavitást alakítunk ki, akkor aránylag kevés trajektoriumot vágunk át és a fog belső erőrendszerét kevéssé károsítjuk (3. ábra, a). Ha egy másodosztályú kavitást alakítunk ki és a fogkorona approximális falát egész vastagságában átvágjuk (3. ábra, b), pl. a pulpakamra feltárása céljából, akkor az összes trajektoriumokat átvágjuk és a fog nagyon könnyen hosszában kettérepedhet. Általánosan elterjedt az a felfogás, hogy ily esetekben a fog azért törik el, mert a devitalizálás következményeként