Fogorvosi szemle, 1952 (45. évfolyam, 1-12. szám)
1952-05-01 / 5. szám
A SZAKCSOPORT HÍREI 157 Beszámoló a Szakcsoport továbbképző és tudományos üléseiről Kocsis Aíital Gábor dr. »A jog is a fogágy szövettana« címen tartott továbbképző előadást 1951. október 21-én. A szervek szövettanát legalaposabban fejlődésük közben ismerjük meg. Kísérjük figyelemmel tehát a fog fejlődését és közben a fog szöveteit is megismerjük. A fogazat fejlődésének első stádimna a fogléc képződése. A fogléc tulajdonképpen az állkapocs mesenchyma telepébe beágyazott tömött hámköteg, mely az elemi szájüregből nyomult a mélybe. A foglécből hámbimbók differenciálódnak úgy a tejfogak, mint a maradandó fogak számára. A hámbimbó mint organizátor hat a körülötte lévő mesenchymára, amely ennek következtében szaporodni kezd és a hámbimbót kucsma alakban benyomja, miáltal a fogpapilla kialakul. A hám további differenciálódása után kialakul az ú. n. ■zománcszerv, mely külső-belső zománchámból és zománcpulpából áll. Ekkor indul meg a fog kemény állományának képzése. A harangalakú zománcszerv belső csúcsán, a fogpapilla szomszédságában lévő hámsejtek induktív hatására a mesenchyma sejtek odontoblastokká alakulnak és megkezdik (a praedentin) dentin képzését. Megjelennek az ú. n. Korff-féle rostok is, amelyek a praedentin vázát képezik. A praedentin elmeszesedése után a Tomes-féle nyúlványok körül keletkeznek a dentin-csomók, amelyek az odontoblastok felé mindig tágabbak. A zománcképződés csak akkor indul meg, amikor az odontoblastok már megfelelő vastagságú dentinréteget képeztek, a zománc ugyanis csak ép dentinre rakódik le. A zománcszerv belső hámsejtjei ú. n. zománcképző sejtekké, ameloblastokká alakulnak. Az ameloblastokban presecretum képződik, majd ezen kocsonyás anyag a praeformált prizmahüvelyben i'akódik le. Ezen kocsonyás prizmatartalom Ca és Ph beépítése után fokozatosan megkeményedik. A zománcprizmák pálcikaalakú submikronokból állnak. A prizmahüvely keratinszerű anyag, amelynek meszesedése később történik, mint a prizmatartalomé. A zománcprizmák között lévő prizmaközti állomány meszesedése szintén később következik be. Több prizmát ú. n. lamellák fognak körül, amelyek a zománcfelszíntől a dentinfelszínig terjednek. A zománc szövettani szerkezetéhez tartoznak még különböző fáklyaszerű képződmények, amelyek szintén keratinszerű anyagot tartalmaznak. A prizmahüvely, a prizmaközti állomány és a lamellák lesznek azok az utak, amelyeken keresztül az utómeszesedés létrejöhet, de a kóros elváltozások is (pl. caries) ezeket az utakat használják fel. A zománc áteresztőképességét vizsgálták Vasiljev, Menjevits, Lukomskij, Rivkina szovjet szerzők és Hattyasy. A gyökéri dentin fejlődésével kapcsolatban ismerteti a Hertwig-féle hámszerv (Hattyasy) szerepét. A gyökéri dentinre a cementoblastok először sejtnélküli cementet rétegeznek, majd pedig az alapanyagot szállító cementoblastok önmagukat is befalazzák a cementbe és így keletkezik a sejtes cementréteg. Ezzel egyidejűleg kötőszöveti rostok futnak a dentin felé és a még el nem meszesedé cementállományba rögzülnek, ezek az ú. n. Sharpey-féle rostok. A fog előretörésével kapcsolatban az élettani foghústasak képződését és szövettanát tárgyalja, ismerteti a foghústasak kórszövettanát is tekintettel az amphodontosisra (paradentosis). A fogpulpa szövettanát és a fog idegellátását csak röviden érinti, minthogy ezzel az 1950. évi nagygyűlésen részletesen foglalkozott. A gyökérhártya és a fogmeder szövettanát részletesen fejtegeti és rámutat az érellátással kapcsolatban a gyulladásos folyamatok keletkezésére is. 38 szövettani ábra alapján teszi szemléltetővé az elmondottakat. Kemény Imre dr. : A retentiós protézis címmel 1951. december 9-én tudományos előadást tartott. Előadásának bevezető részében a különböző fémkapcsok hatásmechanizmusával, a kapocsártalom mechanikai és anatómiai okaival, majd a lemezkiterjesztés és a kapocsártalom közti összefüggéssel foglalkozott. Szerinte a horgonyfog szabadon álló koronái része miatt kétkarú emelőt jelent a protézis elmozdulásából keletkezett erő számára. A kapocsártalom tehát egyenes arányban áll az alaplemez mozgási lehetőségével. E meggondolások alapján a horgonyfog a kapocsártalomtól csak akkor mentesülhet, ha 1. az alaplemez mozgásait — az emelő erőforrását — teljesen megszüntetjük vagy a minimálisra korlátozzuk, amely erőtani szempontból már jelentőségnélküli lenne vagy, ha 2. a fog szabadon álló koronái részét ugyanúgy akár rugalmas, akár merev anyagú réteg venné körül, mint a gyökereket a fogmedernyúlvány. Ez esetben a fog az erő számára nem jelenteneemelőt. Biológiailag azonban akkor járunk el helyesen, ha az alaplemez mozgásait —- az eddigi eljárásoktól eltérően — nem dentalis elhorgonyzással, hanem az állcsontok retentiós adottságainak protétikai felhasználásával korlátozzuk vagy szüntetjük meg. , A retentiós protézis célkitűzése és lényege, hogy a) az alaplemeznek a horgonyfog, illetőleg a maradékfogazat fogmedernyúlványának vestibularis felszínére történő kiterjesztésével a protézis mozgásait csaknem megszünteti és
