Fogorvosi szemle, 1951 (44. évfolyam, 1-12. szám)
1951-06-01 / 6. szám
A STOMATOLOGIAI KUTATÁS IRÁNYVONALAI 181 Petrovics Pavlov* hogy »hibás, pontatlan metodika a vizsgáló munkáját szükségtelen robottá változtatja«. Igen, mert nem éri el vele a kutató célját, — a kérdés megoldását — tehát eddig ismeretlen újabb összefüggések megértését, mint Vergilius írta, a jelenségek okának felismerését. A kutató felkészültsége, invenciója, koncentrációs képessége, minél tágabb érdeklődési köre, ösztöne, meglátása és nem utolsó sorban szorgalma és szervező készsége határozzák meg sikereit. Amint látjuk, elég széles skálája a jó tulajdonságoknak. Természetesen hozzájárul ehhez még a rendelkezésre álló eszközök és munkatársak kérdése. Gyakran utóbbiakat szokták mint fontosabbakat emlegetni. Ez helytelen. Hiányzó eszközöket pótolni lehet és a hiányzó munkatársakat meg kell keresni. Fontos az, hogy a problémát a kutató konkretizálni tudja és a hozzávezető utat helyesen lássa. Kétségtelenül lényeges, hogy az érdeklődést sikerüljön felébreszteni a mesternek fiatal munkatársaiban, mert a gépiesen végzett kutatómunkában nincs köszönet. Éppen ezért a helyesen irányított, tervszerű kutatómunkához jó vezető és arra alkalmas munkatársak kellenek, akiket a kutatómunka ösztönösen érdekel. Meggyőződésem, hogy a kutatásra hajlamos egyén, pl. a medicinában, ott fog eredményeket elérni, ahová állítják, ha egyébként az előfeltételek adva vannak. A stomatológia területén számos olyan problémával találkozunk, amelyek még megoldásra várnak és amelyeknek megoldása úgy elméletileg, mint gyakorlatilag fontos. Bizonyos szervezeti előfeltétel-komplexumokat — a stomatológia körében, pl. a cariesnél, paradontozisnál a hajlam névvel jelöljük. Erről írta Kasszinszkij** szovjet kutató, hogy a »hajlam (praedispositio) idealisztikus fogalmának konkrét tartalmat kell adni biokémiai és immunserológiai adatokkal«. Legfontosabb problémánk kétségkívül a fogszuvasodás kérdése. A civilizált lakosságban kivételszámba megy az ép fogazat és ennek a nagy, horizontális és vertikális tagolódású fogbetegségnek ellátása követeli meg a fogorvosok ezreinek foglalkoztatását. Ma kb. ott állunk, hogy a fogszuvasodást a hiány betegségek csoportjába sorolhatjuk. A megfigyelés és a kísérlet, a kutatásnak két alapvető módszere már sok érdekes és értékes adat birtokába juttatott. Mégis azt kell mondani, hogy bár a mozaik kövei gyűlnek, a kép még nem egységes. Látszólagos ellentmondások állnak fenn : azért mondom »látszólagos«, mert a jelenségek kulcsa nyilvánvalóan még nincs birtokunkban. A caries-problémánál is beigazolódott, —- amint Bikov*** szovjet fiziológus megfogalmazta —- hogy »nem beszélhetünk csupán egy szerv megbetegedéséről, mivel minden szerv működése az egész szervezet bonyolult, szabályozó működésével van szoros összefüggésben és kapcsolatai az agykéregig terjednek ... A dolog lényege abban van, hogy az egyes szervek vagy szervrendszerek megbetegedéseinek patogenezisét új szempontok szerint értelmezzük és a betegséget az egységes szervezet funkcionális összefüggéseiben mutatkozó zavarként fogjuk fel«. A cariesre visszatérve : 1. tudjuk pl., hogy a primitív népek caries-mentes fogazata elromlik, még pedig igen rohamosan, ha áttérnek a civilizált táplálkozásra és azt is tudjuk, hogy ez a folyamat reverzibilis ; 2. tudjuk, hogy a cukorfogyasztás nagymérvű csökkentése és a kenyér rágási értékének emelése a háború alatt Norvégiában és Finnországban a fogszuvasodás 70%-os csökkenését eredményezte ; 3. tudjuk, hogy a szénhydrat-csökkentés egymagában is a vizsgált egyének nagy százalékában cariesredukciót eredményez. E három pontba foglalt tények azt mutatnák, hogy a fogszú lényegileg a raffinált szénhydrat-fogyasztás mértékének függvénye. Ez bizonyos megközelítéssel lehet, hogy igaz. Ellentmond azonban az a tény, hogy környezetünkben élnek cariesrezistens egyének, akik néha igen jelentős szénhydrat-fogyasztás mellett is ép foga-* Pavlov 1. Kasszinszkij 1. c. ** Kasszinszkij: Szovjet Orv. Beszámoló. 2. 113. 1950. *** Bikov: Szovjet Orv. Beszámoló. 2. 118. 1950.
