Fogorvosi szemle, 1951 (44. évfolyam, 1-12. szám)
1951-05-01 / 5. szám
A SZÁJPADHIÁNYOK protetikai ellátása 133 tekintettel, hogy a fogorvosok jelentékeny többsége nem foglalkozik ezzel a témával, úgy gondoltam helyesnek, hogy általánosságban az obturátor-tan lényegét, fejlődését és mai állását fogom ismertetni, de az apró részletekbe nem kívánok belemenni. Azt hiszem, így helyesebben járok el a többség szempontjából. Azoktól a kevesektől pedig, akiknek sok ismert dolgot fogok mondani, előre is elnézést kérek. A szájpadhiányok Szájpadhiány, illetve hasadék alatt a kemény és lágy szájpadon keletkező szövethiányokat értjük. A hiányok helye, alakja, nagysága és mélysége a legnagyobb változatosságot mutatja. Kiterjedésük lencsényi és gyermektenyérnyi között változhat. Vannak teljes és részleges, egyoldali és kétoldali szájpadhiányok. Ha a hasadék a maxilla proc. alveolárisát is magábanfoglalja, akkor farkastorokról beszélünk, amellyel rendszerint ajakhasadék, nyulajk jár együtt. A szájpadhiányok veleszületettek és szerzettek lehetnek. A veleszületett szájpadhiány fejlődési rendellenesség következménye és úgy jön létre, hogy a két állcsöntfél nem egyesül egymással. Gyakran egyéb rendellenességgel együtt fordul elő. Jelentékeny — 44%-os számban — öröklődés folyománya. Az újszülöttek y2—lu/00-nél találjuk. Előfordulása az utóbbi időben gyakoribb. Nőknél ritkább, mint férfiaknál. A szerzett szájpadhiány oka lehet : a) betegség (lues, tbc, lupus, diftéria, rhinoscleroma, rosszindulatú daganatok) vagy b) sérülés, pl. lövési, akna-, égési-, marási sérülés. A szájpadhiányok következményei közül a legsúlyosabb az, hogy az újszülötteknél, csecsemőknél a szopási mechanizmus a negatív nyomás hiánya folytán súlyos károsodást szenved. Az ilyen csecsemők gyakran betegednek meg nyelési pneumoniában, a felső légutak hurutjában, a tuba-kijáratok infiltrációja folytán fellépő középfülfolyamatokban és következményes nehéz hallásban. Ilymódon sok csecsemő pusztul el s ez az oka, hogy a szájpadhiány felnőtteknél ritkább. A szájpadhiány oknak általában három ismert következménye van: a nyelés, a rágás és a hangképzés, azaz a beszéd mechanizmusának megnehezülése. Mindhárom azáltal jön létre, hogy a szájüreg és orrüreg között kóros közlekedés létesül. Míg azonban a nyelés és rágás mechanizmusában a garatfal, nyelv, pofa és szájfenék izmai helyettesítő, vikariáló működés folytán bizonyos átalakult kompenzációs lehetőségeket biztosítanak, addig a hangképzésnél a helyzet nem ilyen egyszerű. Ennek a következménye az a fonák, sokszor érthetetlen nazális beszéd, amely a szájpadhiányban szenvedőket jellemzi. Hogy ezeket a következményeket megérthessük, tisztában kell lennünk a nyelés és hangképzés mechanizmusával, illetve a lágyszájpad izomzatúnak ebben a mechanizmusban való szerepével. A hibátlan rágás, illetve nyelés és a helyes hangképzés két izomcsoport szinergetikus működésén alapszik. Az egyik csoport a lágyszájpademelők, a m. levator és tensor veli palatini, m. levator uvulae és a másik a lágyszájpad-süllyesztő izmok, a m. palatoglossus és m. palatopharyngeus. A lágyszájpad nyugalmi helyzetében lazán lefelé ereszkedve helyezkedik el. Rágáskor és nyeléskor a szájpademelő izmok, a lágyszájpadot megemelik, kifeszítik és a m. constrictor phar. sup. segítségével egyúttal hátrafelé a garatfalhoz közelítik. Ugyanakkor a m. palatopharyngeus, amely a hátsó garatfalba kisugárzik és a m. constr. phar. med. az ú. n. Passavant-dudor kiképzésével, a garatfalat előboltosítja. A megemelkedett és hátrahúzott lágyszájpad és az előreboltosuló hátsó garatfal kontaktusba jutva egymással, az orrüreget a száj-garatüregtől automatikusan elzárják és megakadályozzák ital- és ételneműeknek az orrüregbe való jutását.
