Fogorvosi szemle, 1950 (43. évfolyam, 1-12. szám)
1950-02-01 / 2. szám
A FOGSZUVASODÁS HELYI IMMUNIZÁCIÓJÁNAK KÉRDÉSEI 53 hogy a zománcállomány egyes rétegei különböző festékelnyelési képességekkel rendelkeznek. Véleménye szerint ezen utakon történik a szövetnedvek és ásványi sók áramlása. Bronstein forralási kísérleteket végzett a zománc és dentinállomány áteresztőképességének viselkedéséről. Megállapította, hogy forralással az áteresztőképesség fokozódik. Analóg kísérletek szerves anyagaiktól teljesen megfosztott márványcsiszolatokon azt bizonyították, hogy különböző oldatokkal történő kezelés, főzés az áteresztőképességen nem változtat. A fentieket összefoglalva megállapíthatjuk, hogy : i. a fog keményállományának áteresztőképessége ezen szövetek szerves kolloidjának állapotától, valamint 2. a zománc különböző rétegeinek áteresztőképessége ezen rétegek szerves anyagtartalmától függ. Míg Miller kemikoparaziter elmélete a szuvasodás kóroktanában a szervetlen anyagok savihatásra végbemenő dekalcifikációjának biztosít vezetőszerepet, addig Gottlieb, Fleischmann, Baumgartner és mások elsődlegesnek az organikus állomány zavarait tekintik, amit csak másodlagosan követ a mészállomány oldódása. Az összehasonlító szövettani vizsgálatok azt mutatják, hogy fisszurákban, foramen coecumokban és fognyaki területeken, ahol a szuvasodásnak predilekciós helyeit találjuk, a zománc lamellák igen fejlettek. Ezen helyeken a zománcfelszínt is elérik és összefolynak a Nasmith-féle hártyával (i. ábra). Nem állítjuk azonban, hogy a szuvasodás kóroktanát egyedül exogén károsító okokra lehetne visszavezetni. A zománc organikus alapanyaga a dentin és fogbél közvetítésével az egész szervezettel összeköttetésben van. Lukomszkij erről így ír : «A szervezet minden fehérjefélesége résztvesz abba a nagy és bonyolult körforgalomban, melyet anyagcserének nevezünk. Anyagcserenélküli fehérjeállományt nem ismerünk.» Az anyagcsere és táplálkozás kóros változásai elsősorban a fehérjedús, zománcrétegekben okoznak károsodást A zománclamellák szerepét Miller «Mesterséges caries» kísérleteihez hasonlóan laboratóriumi vizsgálómódszerekkel határoztuk meg. Különböző fogakból vett, főleg fognyaki harántcsiszolatokat, két-három hétre nyál, kenyér és hús keverékébe helyeztük. A zománclameilák struktúráját, elhelyezkedését előzetesen mikroszkópiái vizsgálattal állapítottuk meg. A keveréket 370 C hőmérsékleten tartottuk. A vizsgálatok befejezése után minden esetben a fejlettebb zománclamellák területén, kisebb-erősebb nagyítással kúpalakú, csúcsával a csiszolat centruma felé néző, defektusokat találtunk. A zománc egyéb felületein ilyen elváltozások nem keletkeztek. Ezen kísérleti eredmények azonban nem bizonyíthatják a kemiko-paraziter elmélet helyes voltát. A zománc egységét meg
