Fogorvosi szemle, 1949 (42. évfolyam, 1-12. szám)
1949-01-01 / 1. szám
6 DR. VARGA ISTVÁN Azt hisszük tehát, hogy akkor legrövidebb a kezelés időtartama, ha a vegyes fogazat idejének vége felé — körülbelül io—n éves korban — kezdjük meg és akkor fejezzük be, mikor az állandó fogazat teljesen kialakul. így elérhetjük azt, hogy legalább a kezelés aktív szakasza rövid ideig tart és még a retenciós szak sem nyúlik túlhosszúra éppen a már teljesen kifejlődött fogazatra való tekintettel. II. A készülékek befolyása a kezelés időpontjára. Hogy adott esetben milyen fajta készülék kerül alkalmazásra, az legtöbbször a fogszabályozó orvos egyéni megítélésétől függ. De vannak általános szabályok, melyektől nem ajánlatos eltérni, mivel ezek nagy praktikusok sokéves tapasztalatából szűrődtek le. S ha ezen szabályokhoz tartjuk magunkat, szinte önként adódnak a kezelés időpontjára vonatkozó megállapítások is. A fogsorok tágítására ma legalkalmasabbnak ítéljük a különböző típusú rugós, vagy csavaros tágító lemezeket — vagyis az úgynevezett kivehető készülékeket —, mint Izard nevezi őket «les appareils amovibles», ezeket pedig korai kezelésnél (4—5 éves korban) nem igen tudjuk alkalmazni, csak ha kivételesen intelligens a gyermek és teljesen megbízható. Ellenkező esetben a készüléket nem hordja szorgalmasan és kezelésünk meddő marad. Ezzel szemben az egyes fogak forgatására vagy hosszabbítására-rövidítésére a fix-készülékek a legalkalmasabbak. Ahhoz azonban, hogy ezeket igénybe vehessük, jó horgonyfogakra van szükségünk. Ezekre az elmozdításokra csakis az állandó fogak szabályozása közben van szükségünk, hisz a tej fogak supra- vagy infra-okkluziójának javítása soha nem célunk. Horgonyfogakul vagy a tejmolarisokat, vagy az I. állandó nagyörlőket használjuk fel. 9—10 éves korig éppen ezért a fix-készülékek nem igen alkalmazhatók : a tejmolarisok már nem nyújtanak biztos elhorgonyzást éppen gyökérzetük folyamatban levő felszívódása miatt, az állandó I. molarisok pedig még nem fejezték be vándorlásukat. (Migration.) összefoglalva : tágításra — ami a fogszabályozás első szakasza szokott lenni — a 9—и éves kor a legalkalmasabb a kivehető készülék szempontjából, az egyes fogak rendellenes helyzetének javítására pedig a 11—12 éves kor a fix-készülékek miatt. C) Összefoglalás. Az előző fejtegetésekből a gyakorlat számára a következők volnának szem előtt tartandók : 1. A fogszabályozást a növekedés befejezése előtti időben, tehát körülbelül а и. életévben kezdjük meg. Ez a kor az, amikor a fogazati rendellenesség annyira kifejlődött már, hogy biztos diagnózist és ennek segítségével végleges kezelési tervet lehet megállapítani. A 11 éves gyermek állandó fogainak gyökerei annyira kifejlődtek már, hogy a szabályozás tartama alatt történő elmozdulások gyökértorzulást nem okoznak. Meg kell itt jegyeznünk, hogy a 11 éves életkor nem veendő a szó szoros értelmében, hiszen magától értetődik, hogy egy szervezet fejlődése és így a fogazaté sem halad pontosan a naptári évek szerint, hanem mindig gondosan mérlegelni kell a-sgyermek általános fejlettségét, amiből helyes következtetést vonhatunk le a fogazat fejlettségi állapotára is. 2. Ha azt találjuk, hogy a fogazati szabálytalanság könnyű természetű és súlyosbbodásra nincs hajlama, végül, ha funkcionális zavarokat nem okoz, a kezeléssel nyugodtan várhatunk a 11 éves korig. Természetesen a gyermeket kicsiny korától kezdve megfigyelésünk alatt kell tartanunk és időnként meg kell vizsgálnunk, hogy a baj esetleges rosszabbodása esetén kezelésünket kellő időben megkezdhessük. 3. Ellenkező esetben, vagyis, ha a szabálytalanság nagyfokú, funkcionális zavarokat okoz, kozmetikailag torzító, vagy esetleg megfigyelésünk alatt a kis szabálytalanság gyors romlást mutat, a szabályozást azonnal meg kell kezdenünk. 4. A szociális indikációkat (pl. a gyermek csak rövid időt tölthet olyan város-
