Fogorvosi szemle, 1949 (42. évfolyam, 1-12. szám)
1949-02-01 / 2-3. szám
112 ÖRÖKLÖTT STOM. JELL. A SZEMÉLYAZONOSSÁG MEGHATÁROZÁSA BAN Összefoglalás. A stomatologiai öröklődő jellegzetességek két csoportba oszthatók. Az egyik a lágyrészek és a csontok sajátosságait öleli fel (ajak, orrajki barázda, állcsúcs, pofacsontok, szájpadredő, nyúlajk-farkastorok, torus palatinus), a másik a fogak rendellenességeit (aplasia, retentio, számfeletti és persistáló fogak, a koronák alaki és színeltérései, a gyökerek száma, korcsfogak, zománchypoplasiák, parodontosis, helyzeti rendellenességek, diastema medianum, harapási rendellenességek). Ezek a jellegzetességek a fogszabályozás szempontjából és a személyazonosság meghatározásában nagyfontosságúak, de kellően figyelembe nem vétetnek. Irodalom. Biedermann: Zahnärztl. R. 1939. 44. — Euler—Ritter: Just Hdb. d. Erbbiologie d. Menschen. 4. kötet. Berlin. Springer. 1940. — Frölich E.: D. Mschr. f. Zhkde. 1937. 3- — Gáspár—Kocsis: Orv. Hetil. Orvostud. Közi. 1944. 14. — Gardner Th.: Korrespbl. f. Zahnärzte. 1936. 4. — Geiseier: D. Zahn Mund u. Kieferhkde. 1937. 3. — Gottschick: Z. menschl. Vererb, u. Konstit.-lehre. 1937. — Harnisch: Zahnärztl. R. 1940. 26. — Herrmann: Vjhrschr. f. Zhkde. 1932. 4. — Hesse: Ztschr. f. Stomat. 1926. 3. — Knorz: D. zahnärztl. Wschr. 1939. 10. —7 Körner: ref. Münch, med. Wschr. 1924. 50. -— Korkhaus: D. Zahn Mund u. Kieferhkde. 1941. 5. — Krebs: Untersuchungen zur Vererbung der Lippen- Kiefer-Gaumenspalte. Berlin. Metzner. 1941. —Kumpmann: Zahpärztl. R. 1933. 26. — Mc. Leod: Korrespbl. f. Zahnärzte. 1936. 4. — Lehmann—Ritter: Just Hdb. d. Erbbiologie d. Menschen. 4. kötet. Berlin. Springer. 1940. — Luxenburger: Med. Welt. 1940. 7. — Mathis: Ztschr. f. Stomat. 1936. 14—15. —Parker: Brit. Dent. Journ. 1925. 14. —Porzig: Diss. Berlin. 1936. — Riebeling: Diss. Göttingen. 1938. — Rubbrecht: R. beige de stomat. 1930. 4. — Schröder C. H.: Arch. f. klin. Chirurg. 1935. 3. — Tattersall: Dental Record. 1947. 3- — Villain—Villas: L’odontologie. 1926. 503. — Weinmann—Swoboda-—Woods: JADA. 1945. 7. — Weits: D. Mschr. f. Zhkde. 1924. 5. —Welty—Glasgow: JADA.1946 ii. — Weninger: Z. Morph, u. Antrop. 1933. — Zilkens: D, Mschr. f. Zhkde. 1927. 11 Az autonom idegrendszer szerepe a fájdalomingerek tovavezetésében a stomatologia munkaterületén. Irta : Dr. SIMON BÉLA egyetemi c. rk. tanár. A fájdalom egyike a legősibb érzéseknek, mely állandó kísérője úgyszólván az összes hevenylefolyású betegségeknek. Emellett gyakran találkozunk a fájdalommal egyes idült lefolyású betegségek anamnézisében is. De a fájdalom nemcsak a legősibb, hanem egyben a legindivíduálisabb somatikus és spirituális élmény is, mely váratlanul, minden előzmény nélkül, vagy valamely akcidenciával kapcsolatosan éri az egyént anélkül, hogy annak akár csak a legcsekélyebb részét is másra átháríthatná. A fájdalom tehát egészen egyéni élmény, melynek látszólag semmi köze sincs a közösséghez. Csodálatosképen azért mégis azt látjuk, hogy minden idők minden társadalma kollektív foglalkozott a fájdalom teleologiájának kérdésével. Úgyszólván valamennyi vallásbölcseleti rendszer bőven tárgyalja a fájdalom rendeltetését, illetőleg végső célját. Hogy pedig egy kétségkívül egyéni élmény ilyen kollektív érdeklődést tudott kiváltani és állandó jelleggel fenntartani, annak csak az lehet a magyarázata, hogy a fájdalom csak addig egyéni élmény, amíg azt a három dimenzióban szemléljük, azonban nyomban egyetemes érdekességűvé válik, mihelyt a negyedik dimenziót is figyelembe vesszük, Aligha létezik ugyanis olyan egyén, akit — bármily egészséges is pillanatnyilag, — élete folyamán bizonyos időn, belül ne érne valamely somatikus fájdalomtól kísért betegség vagy akcidencia. Bármilyen érdekesnek is tetszik azonban a különböző bölcseleti rendszerek «fájdalom» célmeghatározásainak boncolgatása, minket orvosokat elsősorban mégis
