Fogorvosi szemle, 1948 (41. évfolyam, 1-12. szám)

1948-02-01 / 2. szám

60 A SZAKCSOPORT KÖZLEMÉNYEI Elnök javaslatára dr■ Varga Istvánnak a technikus kérdésben elkészí­tett kitűnő momerandumáért a választmány köszönetét szavaz. Dr. Lőrinczy Ervin elnök beszámol a tudományos bizottság jelentésé­ről, ismerteti, hogy a jövő évi centenáriumi nagygyűlés tárgya a népbeteg­ségek lesznek, meiybe mi fogorvosok is a fogszuvasodás témájával beillesz­kedünk. Prof. dr. Balogh Károly, a szakma reprezentáns képviselője tart erről előadást a nagygyűléssel kapcsolatban. A szakcsoport nyolc szekció ban fog ülésezni. A bejelentett előadások lehetőleg eredeti és önálló kuta­tások alapján történjenek. Az egyes szekciók vezetői: dr. Varga István, dr. Molnár László, dr. Móczár László, Prof. dr. Morelli Gusztáv, dr. Kocsis Antal Gábor, dr. Halltyassy Dezső, dr. Sugár László, dr. Huszár György és dr. Pollatschek Gyula. Dr. Kende János főtitkár javasolja, hogy az előadások nyelve magyar lévén, a várható külföldiekre való tekintettel készítsünk bő összefoglalásokat idegen nyelveken. Az elnök és dr. Perint Jenő előterjeszti az 1948-as londoni nemzetközi fogászati kongresszuson valló részvétel ügyét. A választmány nem látja semmi elvi nehézségét annak, hogy az 1948-as londoni kongresszuson, mély közvetlenül az olimpiász után lesz, részivé gyünk. Az elnök előterjeszti Deuchamel professzor meghívásának ügyével kapcsolatban azt a javaslatot, hogy akár ebben Ez évben, akár a jövő kongresszusi évben szívesen látjuk. Dr. Lőrinczy Ervin elnök beszámol a debreceni látogatásuk ered­ményéről. Az elnök többek hozzászólása után azt javasolja, hogy a téli hónapok­ban iái vidéki választmányi tagok felutazásának megkönnyítésére, a választ" mányi üléseket szombati napokon délután 5 órakor tartsák. Az elnök bejelenti, hogy dr. Gombos Sándor szakcsoporti titkár lemondott és az arra illetékesekkel egyetértőén azt javasolja, hogy a választ­mány a' titkári teendőkkel ideiglenesen dr. Skaloud Ferenc egyetemi tanár­segédet bízza meg. Választmány a titkári teendőkkel ideigilenesen dr. Skaloud Ferenc egyetemi tanársegédet bízza meg. Dr. Bruszt Pál, Baja, javasolja, hogy az iskolafogászat ügyében gyűj­tést rendezzünk. Választmány úgy határoz, hogy a javaslat elvi részének pártolása mellett, a gyűjtésnek olyan sok gyakorlati nehézségét látja, hogy azt nem tartja kivihetőnek Dr. Äldor Isván alelnök előterjesztést tesz a fogorvosokra sérelmes lakbér, háztartási alkalmazott és elektromos tarifa ügyében. Dr. Gábor Gyula beszámol arról, hogy a szakszervezet vezetőségi ülésén máris előterjesztést tettek az orvosok villanykeretének felemelésére. Dr. Deák László javasolja', hogy a fogorvosoknak, mint akik villany­­géppel dolgoznak, még nagyobb mennyiséget biztosítsanak. Választmány többek hozzászólása után úgy határoz, hogy felkéri az elnökséget, igyekezzék a fogprvosok méltányos érdekeit megfelelően kép­viselni, meri a fogorvosoknak a késő estébe nyúló rendelése nem luxus és szórakozás, hanem a dolgozók érdekeit szolgálja, akik, ha nappal járnak fogorvoshoz, munkahelyükön nem dolgoznak. Dr. Gyertyámosi János felhívja a választmány figyelmét a jövő évi adókivetésre.

Next

/
Thumbnails
Contents