Fogorvosi szemle, 1948 (41. évfolyam, 1-12. szám)

1948-02-01 / 2. szám

AZ ALSO ÁLLCSONT CSONTPLASZTIKAJA

39

pontból tehát az volna kívánatos, műtét után biztosítsuk a temporo-mandibuláris ízületben végzett mozgásokon keresztül a működés tényezőinek érvényesülését, a funkcionális szerkezet kialakításában.

1941-től ikezdődőleg 64 esetben végeztünk csontplasztikát a bukaresti stomatologist klinikán. A csonthiányt majd minden esetben lágyrészhiány kísérte. A hiány elhelyezkedése és kiterjedése igen változó volt. 11 esetben

2—-3 cm-es hiány volt a vízszintes ágon. 30 esetben ezen az ágon iái hiány 3—7 cm hosszúságot ért el, 2 esetben az álha szorítkozott a sérülés, 3 esetben az állkapocs egész elülső íve érintett volt. 4 esetben csak a felhágó ágra, míg 12 esetben >a vízszintes és a felhágó ágra terjedt ki a csenthiány. Végül 2 esetben teljes volt a csonthiány.

Eseteinkben három plasztikai módszert alkalmaztunk: 1. a nyeles átültetést, 2. a transplantatum-grefont és 3. a szabad csont-transplantiatumot.

1. A nyeles átültetést mindössze 9 esetben alkalmazhattuk, mert alkalmazása két követelmény miatt korlátozott: a csonthiánynak kis kiterjedésűnek kell lennie és adva kell lennie azon lehetőségnek, hogy az egyik állkapocs tőrvégéből elég nagy tramsplantatumot szabhassunk. Egy-egy esetben grefonként felhasznált csont a sérülés alkalmával elmozdított és valamelyik törvéghez helytelenül letapadt csontdarabból adódott. Ilyen csontdarabot le tudunk választani és megfelelő lágynyéllel mobilizálva be tudtuk helyezni a csonthiány területébe.

2. 23 esetben a transplantatumos grefon módszerét alkalmaztuk ai következő módon: a crista iliaca-ból kiemelt, a csonthiánynak megfelelő nagyságú csontdarabot bőséges lágyrész-ágyba fektettük, a csonthiány közelébe. Egy idő múlva (2—5 hét), amikor a transplantatum megtelepedett a lágyrészbe, azaz a behatoló kötőszövettel és fiatal erekkel életképessége már biztosítva volt, a transplantatumot nyéllel együtt felszabadítottuk és behelyeztük az állkapocs csonthiányának területébe. Ilyen módon ai transplantatum grefonná alakult.

A transplantatum-grefont olyan esetekben javaltuk, midőn nagy kiterjedésű hiány esetén, ahol a hibás és heges törvégek közötti lágyrész nem tehette lehetővé jól táplált ágy készítését a transplantatum megmaradása veszélyeztetve lett' volna. Továbbá a törvégek és nyálkahártya közötti összenövések esetén, ahol az ágy elkészítése, a törvégek felfrissítése és a törvégek síkba hozása a szájüreg felé való közlekedést hozott volna létre.

3. Az esetek legnagyobb részében (49 esetben) a szabad transplantatum módszerét alkalmaztuk a crista iliacaból kiemelt csontdarab segítségével.

A tibia elülső felső oldaláról vett kis osteoperiosztikus transplantatum nem használható nagyobb hiány pótlásárai és nem eléggé ellenálló ahhoz, hogy a törvégeket kellő távolságban tartsa, amiért több transplantatum behelyezésére van szükség („greife sur greife“ — Virenque) valamint az állkapocs hosszas, több mint 6 hónapon át tartó rögzítésére. A nagy tibia transplantatumroat, amely a velőcsatornáig terjedő vastagságú, gyengítjük a tibia ellenállását és nem egyszier észleltek után patológiás törést. Ezenfelül a nagykiterjed'ésű heg, amely gyakran keloid jellegű, a csonthoz tapad, kellemetlen fájdalmas, annál is inkább, mert ütődéseknek igen kitett.

A crista iliaca-ból nagy transplantiatumokat emelhetünk ki, akár 10—14 cm. hosszúságút és másfél-két cm. szélességűt is, pótolhatunk tehát állkapocshiányt anélkül, hogy a medencecsont ellenállását veszélyeztetnénk. A crista, iliaca az állkapocséhoz hasonló görbületével nem csak jó behelyezést biztosít, hanem a tájék domborulatának visszaállítását is biztosítja.

Az utólagos periosztikus regeneráció szempontjából fontos, hogy a transplantatumot 3 oldalról vastag csonthártya fedi, amely a transplantatum kiemelkedésénél jól megkímélhető, A kérgi rész ugyancsak 3 oldalról öleli körül