Fogorvosi szemle, 1948 (41. évfolyam, 1-12. szám)
1948-01-01 / 1. szám
DR. SZTRILICH PAL 22 PRAXTSRACI0NAL1ZÁLÁS Betegberendelések és betegkezelések beosztása Irta: DR. SZTRILICH PÄL A fogorvos jó munkateljesítményének feltétele, hogy minden zavaró körülménytől mentesen dolgozhasson és elegendő idő álljon rendelkezésre a tervezett kezeléshez. Ha a várószoba tele van ideges, beüzengető betegekkel, a megvárakoztatottak és kezelésbe vettek szemrehányó szlavai. az orvos mentegetődzése és magyarázkodása a nyugodt, céltudatos és így az eredményes munkát igen akadályozzák. A várakozók között, különösen, ha érzésük szerint igazságtalanság történik a kezelési sorrend tekintetében, ellenséges hangulat alakul ki. Vasvillapzemekkel méregetik egymást s ez a hangulat átragad egyikről a másikra, akárcsak az ásítás vagy a jókedv. A fogorvos szempontjából nem mindegy, hogy a páciens frissen, a kezelésre testiieg-lelkileg elkészülve, vagy 1—2 órai „idegtépő“ várakozás után jut be a rendelőbe. Ilyenkor a legtöbb páciens idegrendszerének túlfeszített állapota miatt kétszeresen érzékeny minden beavatkozással szemben. Napi négyórás rendelési időt számítva, hazánk 2000 fogorvosának rendelőiben naponta 40.000 munkaóra megy veszendőbe, ha állandóan öt embernek kell várakoznia. Akár tényleges munkaidőveszteség, akár a test vagy szellem ápolásától elvont idő, ez jelentős veszteség úgy az egyénre, mint a közre. Az ideális állapot az, ha a rendelési idő alatt állandóan van betegünk, de sohasem olyan sok, hogy hirtelen panasszal felkereső páciens rövid idő alatt sorra ne kerüljön. Ugyanakkor senkinek se kelljen órákig várnia, de viszont a modern rendelő racionális munkáját ne befolyásolja kedvezőtlenül a várakozók száma. Tudjuk azt, hogy minden páciensnél a nem produktív időfelhasználás (fogadás, kézmqsás, a páciens esetébe való belehelyezkedés, stb.) legalább 5 perc. Ehhez jön a produktív időfelhasználás, amely idő alatt valamilyen kezelést, beavatkozást végzünk. A páciens tulajdonképpen ezt az utóbbit fizeti csupán meg. Célunk tehát, hogy az improduktív időfelhasználás arányát a kezelésekre felhasznált produktív időfelhasználásokkal szemben erősen leszorítsuk. • Ha egy átlagos tömést 1 munkaegységgel, egy koronabecsipzolást 2 munkaegységgel, rövidebb kezeléseket — röntgenfelvételkészítést, polirozást, ecsetelést, öltéskiszedépt — fél munkaegységgel értékelünk, akkor elvül kell kitűznünk, hogy egy páciensnél egy kezelés alkalmával lehetőleg több munkaegységnyit, de legalább másfél munkaegységnyit végezzünk. így óránként 3—4 munkaegységet végzünk el, az egy betegre jutó
