Fogorvosi szemle, 1948 (41. évfolyam, 1-12. szám)

1948-01-01 / 1. szám

1948 január hó iVo. 1. ssám FOGORVOSI SZEMLE FŐSZERKESZTŐ: DR. VARGA ISTVÄN Q EREDETI KÖZLEMÉNYEK A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Stomatológiai Klinikájának (Igaz­gató: Balogh Károly dr■ egy. ny. r. tanár) és II. sz. Belklinikájának (Igazgató: Hdynal Imre dr. egy. ny. r. tanár) közleménye. Alkati elváltozások a lazulásos parodontózis kóreredetében , írták: Dr. SUGÁR LÁSZLÓ és Dr. KUCHÁRIK JÖZSEF egyet, tanársegédek. A parodontózis kóreredefe mai felfogásunk szerint nem vezethető vissza egyetlen okra, kifejlődésein — mint általában a krónikus lefolyású betegségek esetében — a kónreWt énvezők egész sora szerepel. Ezek egy­­része a külvilágból ered (exogén okok). A betegség kialakulása, főként annak lefolyása a szervezet reakciókészségétől, diszpozíciójától függ. A szervezet testi és lelki 'tulaj dor.págainak együttesét, melyek megszab­ják, hogyan reagál külső behatásokra, a szervezet konstituciójának, alkatá­nak hívjuk. Vizsgálatainkkal a szervezet egyes alkati tulajdonságai és a parodontózis kifejlődése közti összefüggéseket igyekeztünk kimutatni. A parodontózis kóreredtét az egyes szerzők úgy igyekeztek megkö­zelíteni, hogy a gyűjtőnéven pyorrhoea alveolarisnak nevezett igen változa­tos kórképet körülhatárolt, jellegzetes típusokra osztották, melyek nem­csak tünettanilag és lefolyásukban, de kóreredetükre nézve is különböztek egymástól. A beosztás alpjául szolgáltak az egyes klinikai tünetek (íny­­gyulladás, tasakképződés, genyfolyás), továbbá a röntgenelváltozás és a kórbonctani, ill. kórszövettani lelet. Ezáltal igen változatos nomenklatúrái rendszerek alakultak ki (1. I. tábl-), amelyek azonban nem segítették elő az aetiologia kérdésének tisztázását. A mi tapasztalataink szerint a parodontózisnak kezdetben — a folya­mat megindulásakor — két, egymással bizonyos vonatkozásban ellentétes típusát különböztetjük meg. Az egyikre jellegzetes a párádén fiúmban — főként az ínyen — lezajló gyulladásos folyamat. Az ínygyulladáshoz kiterjedt, nem nagyon mély tasakképződés tárpul, melyet lassan követ az alveoláris csontszél fel-

Next

/
Thumbnails
Contents