Fogorvosi szemle, 1947 (40. évfolyam, 1-12. szám)
1947-01-01 / 1. szám
lése. Ezek — különösen a végükön, előbb-utóbb süllyednek. Emiatt & lemezt hátul kiterjesztjük a tuberre vagy a tuberculum miandibulaerra, de rágófelszínnel nem látjuk el, ezt csupán retenciós résznek tekintjük. Minit Sears csatornás műfogain, úgy a prothesisen is van aktív, működő rágófelületi rész és van tehermentesítő rész. A szilárd hidak elhorgonyzása, illetve a pillér és a horgony kapcsolata (horgonylat) vagy úgy történik, hogy a horgony kapaszkodik a fogba, azt körülveszi, mint pl. a borítókorona, vagy pedig a fog kar paszkodik, illetve rögzül a horgonyok által. Az utóbbi esetre jó példa a többcsaposkás félkorona: egyes csapokat a fogállomány, a dentin rögzít, de 2—3 csap kombinált hatása karcmszerűen fogja a pillért és akadályozza annak kifordulását a ho'rgonylatfoól-Általánosságban a fix hidak készítését kevés számú foghiány (1—2—3) eseteire korlátozzuk. 1—2 fog pótlásánál a gyengébb pilléren gyakran alkalmazhatunk labilis elhorgonyzást; a híd egyik végén az öntött támaszt inlay bemélyedésébe fektetjük. A támaszt úgy helyezzük el, hogy a rágónyomást főként a piliérfog hossztengelyében vezesse. Amerikai felfogás szerint a 2 nagyőtr.őt pótló híd tartósabb, ha kivehető és a rágónyomást, illetve megtámasztást a fogív távoii pontjaira is átviszi. A betétes, labilis megtámasztást csak rövid hidakon szabad használni. A megtámasztást lehetőleg mélyen, a fognyak közelébe süllyeszszük; a támasz elhelyezésének iránya párhuzamos legyen a másik fog praeparatio jártak irányával. Rövid koronájú fogakon az egész oldalfalat igénybevesszük az elhörgonyzáshoz; hosszú fogon erre nincs szükség. Buccolingmlis helyzetét (tekintve a (támaszt az érintkezőpont közeiéiben kell befektetni. Az elhorgonyzás kissé fecskeiflarkalakú, a rágófelszín közepe felé szélesedik, tehát a horgony elmozdulásait korlátozza- Indirekt mintázásnál a támasz helyét teljesen elkészíthetjük a viaszban: közvetlen miután inkább csak körvonalazzuk és az aranyba vágjuk bele. A kész támasz rágófelszíni %-át kqronggal lesímítjuk és csak a cervicalis végét hagyjuk szoros érintkezésben a primaer betétbe vágott üreg falaival. Rendszerint az erősebb hátsó fogakra jut a főhorgonylat; kivéve, ha dőlt fogakról van szó. Ilyenkor al támaszt a rágósíkra merőlegesen álló fogba helyezzük, a mesialis vagy disialis irányban eldőlt fogra tesszük a koronát, mert ezen egy féloldali megtámasztás erővonala teljesen kívüleshetne a súlyponton. A szemfogra helyezett fazettás vagy háromnegyedkorona a középső metszőbe helyezett támasz nélkül is jól viselheti a hiányzó oldalsó metszőt. Erős, alacsony támfogákon a két felső kisőrlőt is pótolhatjuk olyan híddal, mely a szemfogban betétes támasszal bír és a nagyőrlőn pedig öntött vagy öntött rágófelüleltű korona van. A részleges, prothesis erőátvitelének: kedvezői elosztása céljából célszerű számos fogat bevonni az elhorgonyzásba. Olyan megterhelés, amely csupán két fogra átvive idővel azoknak súlyos károsodását okozza, négy fogra elosztva hosszú idő múlva is alig idéz élő elváltozást a rámfogak paíradentiumában. Éppen ezért rágófelszmi ütközővel, támasszal bíró kapcsok alkalmazása ajánlatos. Így pl- a Ney-f. kapocsrajzoló rendszer alapján, végezhetjük a prothesistervezést, amely az összes kedvező lehetőségeket teljesen kihasználjai Kennedy 3. osztályú foghiány esetén a szemfogakra distalis irányból vezetjük a kapcsot; hasonlóképen hátulról öleli körül a körkapocs — 6 —
