Fogorvosi Szemle, 1944 (37. évfolyam, 1-11. szám)
1944-03-01 / 3. szám
75 palapont-lapocskákra a vizsgált vegyszereket kémcsőkben vagy a laboratóriumi asztalon, tehát a szájon kívül meghatározott ideig- hatni hagyta s azután a lapocskákat mikroskoppal tekintette meg. Ezen kísérleti eljárás ellen Frässdo'rf és szerzőtársai a lipcsei klinikáról kifogást emeltek; szerintük csak a klinikai tapasztalatok mérvadók ezen műgyanták használhatóságát illetően. Spreng véleménye eltér ettől, mert ilyen laboratóriumi próbákon áttekinthetőbb képet lehet valamely anyagról nyerni. Egyébiránt is ezen próbák alapján különböző műanyagokat objektiven össze lehet hasonlítani. Jelen közlemény tárgyát két műanyagnak összehasonlítása képezi. A paládon, amely vegyileg polvakrylat, polymerizációs termék. Por és folyadék összekeveréséből állítják elő. A por gömbaalkú polymerizátum, a folyadék a monomer, amely a felfözésnél polymerizálódik. A polymerizált paládon nem mutat egységes struktúrát: jól láthatók az eredetileg meglévő porgömbök, ezek körül a polymerisatumnak a monomerben való oldata által létrejött polymerizációs termék, s az egyes így körülvett szemcsék körül a folyadék polymerizáeiójából származó termék. Ez utóbbi lényegesen könnyebben oldódik, mint az előbb említett két termék különböző vegyszerekben. Ezzel szemben a zürichi de Trey-cég által forgalomba hozott selitrol polynverisatios és polyeondensatios termékek keveréke. Feltalálója, Castan szerint polyadditiós folyamatok játszódnak le megkoményedésénél. A kiinduló anyag egy polyaethyloxy-származék, amely az egy szerves savanliydriddel műgyantává kondenzálódik. A condensatios reactio megszakításával önthető anyagot nyerünk, amolyen öntés után a keményítő eljárást folytathatjuk. A keményítő eljárással teljesen homogén masszát nyerünk. A selitrol egyébként három dimenziós molekulákból áll, míg a paládon láncmolekulákból. Mindkét anyag kivehető fogpótlás készítésére szolgál. Az egyes vegyszerekkel szemben a következően reagálnak: vegyszer paládon selitrol 0.5% chloroformos víz 30” Chlorofomgöz 2.5’ Chloroformolaj 25” Billroth-keverék 3’ Aether 2 X törlés 10% lapis, 1 X törlés 10% jodtinktura 50% trichlorecetsav erös hatás erős oldóhatás hat! észlelhető hatás erős hatás nagy felületi hatás oldás, festődés gyengébb hatás lényegesen gyengébb, kevéslré kiterjedt hatás hatás csak 5' behatás után észlelhető 1 hatás nélkül! hatástalan sokkal gyengébb hatás hatástalan gyengébb fokban u. a. erősebb hatás R. RITTER : Formanomalien des Oberkiefers bei totgeborenen Kindern. (A felső állcsont alaki rendellenességei halva született gyermekeknél.) Dtseh. Zahn-Mund-Kieferhlk. 10, 324, 1943. Az áll csont - kompressio okát általában külső erőbehatásokban keresik, amelyek a csecsemő vagy nagyobb gyermek fejét, ill. állcsontját érik. Elsősorban raeliitiszes egyéneken jelentkeznek ilyen deformitások. A breslaui Bitter professzor 10S kihordott, halvaszületett (közvetlenül a