Fogorvosi Szemle, 1944 (37. évfolyam, 1-11. szám)
1944-03-01 / 3. szám
67 helyén a mandibula felső kétharmadát elfoglalta egészen a canalis mandibularisig. A csont spongiosus állománya, inter- és intraalveolaris septumok a felvételen nem voltak láthatók. Mivel a diagnosisban nem voltam biztos, próbaexcisiora határoztam el magam. De gyanúm alapos volt, a próbaexcisioból műtét lett. Kiadós lebenyt készítettem azzal a céllal, hogy ha az elváltozás cista, amint azt röntgen alapján feltételezni lehetett, eltávolítsam. A retromoláris tájról linguális irányban ívalakú metszést ejtettem, aztán lefejtettem a lebenyt. A processus alveolaris felületén fillérnyi területen csontdefektust találtam, a környező csont papírvékony volt. E csontlemez eltávolítása után egy diónyi üregbe jutottam, amelyet hólyagszerű símafalú képlet töltött ki. E képződményt sikerült egytömegben a csontok falról lefejteni. Vastag falán belül elfolyósodott, zsírosán fénylő, sávos folyadékot találtam. A szövettani lelet állcsont-tömlőt mutatott, falában Cholesterines granulatioval. Ha feltesszük a kérdést, hogy az állcsontcistának milyen szerepe volt a facialis hüdés előidézésében, két feltevésnek van létjogosultsága. Az egyik szerint a Cista a lehűlés folytán, mint csökkent ellenállású hely, akut gyulladást szenvedett. Ezt igazolja a páciens cistatányi fájdalmas duzzanata, mely a facialis hiidést megelőzte. A körülírt, nyugalmi állapotban levő daganatba a kórokozók a szervezet lehűlése folytán kedvező körülmények közé kerültek és gyulladásba hozták a környéki lágyrészeket és mirigyeket. A cista tehát, mint focális góc szerepelhetett, amely bakteriális vagy toxinhatás folytán hozta létre a véráram útján az arcidegbénulást. A másik feltevés az, hogy a nervus mandibularis közelében levő daganat gyulladása ráterjedt az idegre. A nervus alveolaris inferior dúca, amint már említettem: a ganglion oticum, amelyik a facialis ideg térdes dúcából kilépő nervus superficialis minorral van összefüggésben. Nem lehetetlen, hogy az idegek anastomosisa per continuitatem segítette elő a facialis ideg fertőződését. A betegnél négy hónappal ezelőtt végeztem el a műtétet. Azóta többször felkeresett és így módomban volt betegségének lefolyását figyelemmel kísérni. Ma már a jobb arcideg gyulladása visszafejlődött, szemét teljesen behúnyja, homlokát és az arc mimikái izmait tudja mozgatni. Ha bárki kritikát gyakorol az elmondottak felett és annak megállapítására törekszik, hogy a környéki ai’cideg-hüdést nem a cista hozta létre, hanem más, a szervezetben levő góc, akkor felelea
