Fogorvosi Szemle, 1944 (37. évfolyam, 1-11. szám)
1944-03-01 / 3. szám
64 Állkapocs cistához társuló arcidegbénulásról. Irta: EHRENFELD SÁNDOR dr. A perifériás arcideghüdés az összes önálló idegbénulások közt a leggyakoribb. A facialis paresis előidézésében nagy szerepet játszik az idegnek a szűk Fallop-csatornában való lefutása, veleszületett hajlamosság és azok a külső faktorok, amelyeknek gyakrabban van kitéve, mint más ideg. Nem akarom itt bővebben felsorolni az arcideghüdés okait, csak megemlítem, hogy akut és krónikus otitis, műtéti trauma, akusticus ideg- és parotis tumoron, valamint luesen kívül a lehűlés, megfázás, léghuzatos vonaton való utazás a betegség kóroktanában a leggyakrabban fordul elő. A lehűlés által létrejött és ismeretlen aetiologiájú arcidegbénulást rheumatikusnak nevezzük. A facialis hüdés előidézésében tehát a localis adottságon kívül fontos szerepet játszik a megváltozott külső körülmények okozta átalakulása a szervezetnek. A lehűlés, megfázás, léghuzat olyan miliőt teremt az emberben, mely a kórokozóknak kedvez. A miliőhatást igazolja az a megállapítás, hogy egyesek éveken át rejtenek magukban fertőző gócokat, anélkül, hogy azok károsak volnának. A fertőző gyökerű fogaknak focalis góc szempontjából való kihangsúlyozásával lépten-nyomon találkozunk. A legtöbb ember szájában akad olyan fog, amely spontán elhalás vagy mesterséges idegölés következményeképpen már nem él. A ki nem kezelt, vagy kezelés folytán fertőzött fogak környéke a gyökércsatornába került kórokozók hatására gyulladással reagál. A gyulladás leggyakoribb következménye granuloma, ritkábban cista, amely utóbbi lassan, fokozatosan képződik és fejlődése folyamán a szervezetre káros hatását bármikor kifejtheti. Szerencsére a fertőzött gócokhoz társuló távoli megbetegedések száma a gócok számához képest aránylag kevés. Ennek az az oka, hogy a különböző szervezetek ellenállóerejé a kórokozókkal szemben egyénenként változik. Tehát a külső és belső tényezők döntik el a beteg sorsát. A külső erőknek a belső erőkkel szembeni harcában hol az egyén, hol pedig a parányi kórokozó a győztes. Ugyanaz az egyén, aki éveken át hordotta magában a kórokozókat, anélkül hogy szervezete károsodást szenvedett volna, kerülhet olyan helyzetbe, amelyben ellenállása a fertőzött csirokkal szemben csökken. Plasztikusan igazolja ezt H. B. nevű betegem, akinek nem mindennapi esete ennek leírására ösztönzött.
