Fogorvosi Szemle, 1944 (37. évfolyam, 1-11. szám)

1944-04-01 / 4. szám

88 Az egész szájnyálkahártya nekrotizált, nekrosisok fejlődtek ki a nyak és a mellkas bőrén is. Három intravénásán adott salvarsan-injekció után a tünetek lassan visszafejlődnek, de az injekció beszúrási helyén is kiterjedt bőrnekrosisok keletkeztek. A száj nyálkahártya feltisztul évs behámosadik, de sokáig tartott a bőrnekrosisok gyógyulása. A száj­nyálkahártya heg nélkül, a bőrnekrosisok hegesedéssel gyógyultak. Azóta a beteg teljesen egészséges, tetemesen meghízott, legutóbb 1943 március 2-án láttuk. 2. M. M. 52 éves férfi, 1933 május végén inyvérzés miatt keresi fel egyik kollégánkat. Elmondja, hogy kb. egy hónapja vérzékeny az ínye, ecsetelték, de állapota nem javult. Kissé sápadt arcú, de jól táp­lált egyén, szájában enyhe gingivitis marginalis észlelhető. További kérdésekre elmondja, hogy néhány napja subfebrilis, közérzete sem jó, belgyógyász is vizsgálta és valamilyen vérbetegséget talált nála. A kolléga a beteg kezelését egyelőre nem kezdte meg, hanem a bel­gyógyászhoz fordult, aki annak a gyanújának adott kifejezést, hogy egy pseudoleukaemia esettel áll szemben, erre újabb vérképvizsgála­tot kért, azonban sem vérképet nem kapott, sem a beteg nem jelent­kezett. Kb. két hét múlva a beteg lakására hívták. Panasz volt, hogy a jobb alsó 6. foga fáj, torka érzékeny és 38.4° a hőmérséklete. Meg­vizsgálva kiderül, hogy a jelzett fog ép (a következő nap készült röntgenfelvétel is igazolta), ellenben a j. a. 6. táján az áthajlási redő­­ben egy solitär, kb. lencsényi, zöldesszürke .fekély látható, a hátsó garatfalon néhány vérzéses góc. A belgyógyász a szájtüneteket nem nagyon véve figyelembe, a fájdalmak- ellen a foghúzást ajánlotta. Ezt a kolléga megtagadta, a másnap készült vérképvizsgálat: Fvs: 2.100 Sg: 5%, Ly: 81%, Mo: 5%. Diagn.: agranulocytosis. Utána a beteg sürgősen intézetbe kerül, natr. nueleinicum inj; Salvarsan-ecsetelés, de a beteg 5 nap múlva súlyos bclvérzések és sízáj-garatnekrozisok kifejlődése közben exitál. 3. P. Gy. 35 éves munkás 1936 február 3-án szájgyulladása miatt jelentkezett klinikánkon. A kiterjedt nyálkahártyaelhalások miatt vérképvizsgálatot végeztünk: Vvs: 2,380.000, Hb: 55%, Fvs: 2.500. Myc: 311%, Jug: 1%, St: 3%, Sg: 4%, Lyc: 60%, Moc: 1%. Az alacsony fehérvérsejtszámi mellett nagyfokú balratolódás a csontvelő csökkent működésének a jele. Kórjelző, hogy a lymphocyták százalékos száma igen magas, abszolút számuk pedig majdnem nor­mális. A beteget az OTI-kórházban helyeztük el, további sorsáról nem tudunk.

Next

/
Thumbnails
Contents