Fogorvosi Szemle, 1943 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1943-04-01 / 4. szám

80

denféle mesterkedéssel szemben a valóságnak megfelelő helyzetet megvilágítják. A panaszok és következmények tisztázása érdekében nem egyszer válik szükségessé más szakorvos bevonása. Ennek szükségességét megfelelő indokolással feltétlenül meg kell jelölni a véleményben.

A stomatológiai szempontból végzett részletes vizsgálat menete nagyjából a következő:

1. Az arc és környezetének megvizsgálása csukott száj mellett (arcvonások, asymmetriák, duzzanatok, daganatok, mirigynagyobbodás, nyomási érzékenység stb.). Feltűnő esetben fénykép is kívánatos.

2. A szájüreg vizsgálata:

a) egyes fogak vizsgálata: alaki, helyzeti, számbeli rendellenességek, a fogbél állapota klinikai és röntgenvizsgálattal, a gyökérhártya vizsgálata, s a leletek rögzítése sémákon.

b) fogsorzáródás, illeszkedés vizsgálata,

c) az iny, áthajlási redő, ajakpír, szájnyálkahártya vizsgálata,

d) a szájpad, száj fenék, nyelv, torok (garatreflex) vizsgálata,

3. Az állcsontok és ízületek vizsgálata (a csontok egymáshoz való viszonya, álízület, csonthegek).

4. A harapás vizsgálata (rágási zavarok, a rúgó izmok működésének vizsgálata viaszba, puha fába, parafába haraptatás utján).

5. A szájnyitás és zárás vizsgálata (szabad, korlátozott: cm, teljes száj zár).

6. Beszéd, nyelés, nyálképzés vizsgálata.

A szoros értelemben vett vélemény vagyis az eset elbírálása azzal kezdődik, hogy röviden leírjuk, milyen károsodás érte a sérültet, anatómiailag mit vesztett, s ez a működés szempontjából milyen hátrányt jelent számára. Ezeket követi az a megállapításunk, hogy meddig volt kezelésre szoruló, munkája végzésére képtelen állapotban, s azután fokozatosan hogyan alakult ki a teljesítőképessége. A vélemény megfelelő határozottsággal szóljon, indokolása pedig legyen világos.

Az értékelést illetően tudnunk kell, hogy amikor a sérülés mar gyógyultalak tekinthető, a működés rendesen még nem állott helyri. A sérülések gyógyulása után a működés szempontjából olyan következmények maradhatnak vissza, amelyek csupán átmenetileg, míg mások állandóan, véglegesen csökkentik a sérült teljesítőképességét. Minthogy a gyógykezelés ill. gyógyulás befejeződése után bizonyos időbe telik, amíg a gyakorlással, alkalmazkodással a megszokás bekövetkezik, ezért a legtöbb esetben a nagyobbfokú csökkenés később kisebbé válhatik, vagy helyre állhat a baleset elszenvedése előtti telje