Fogorvosi Szemle, 1943 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1943-09-01 / 9. szám

195

utolsó esetünk, mely egyúttal példa arra is, hogy a mai gépesített háborúban is akad még szép számmal lórúgás okozta állcsonttörés.

„Oszkoliban már sötétült, mikoron egy ló elszabadult“ — kezdte B. J. felvidéki honvédünk színes mondókáját. — „Parancsot kaptam, hogy visszavezessem. Hát amint beállítom a sorba, egy másik ló kirúgott. Ménykü nagy állat volt, olyan, amelyik a fellegeket is megeszi. Pont a jobb arcfelemen talált. Patája trágyával volt tele, így külső sebet nem ejtett. Három fogam azonban menten kirepült, jobboldali felső fogsorom pedig a középvonal felé lódult. Az E. ü.

4. ábra. Lingualis ív (0.7 mm Wipla) blwkkelhorgonyzással. 5. ábra. Intermaxillaris gumigyűrű az okkluzió visszaállítására.

oszlopnál lefogtak és felső fogaimat helyreigaztották. Eleinte Oszkoliban, majd Kaposvárott, végűi Pesten feküdtem. Hetekig magas lázam volt, szájamból, orromból dőlt a genny. Mikor végül is felkeltem, úgy szédelegtem, mint a liba, amelyik berúg a szedertől.“

Készakarva idéztem szóról-szóra Érsekújvár környéki bakánk ízes magyar beszédét. Így ömlik a szép magyar szó a magyar paraszt ajkáról, így beszél az egyszerű ember a mindennapi életben. Ezzel szemben a tanult ember legtöbbje, még ha nyilvánosan szerepel is, kerékbetöri drága anyanyelvűnket. Helyesen írta Horváth Lajos: „az előadók jobban ügyelhettek volna az előadás tisztaságára, a kifejezések precizitására, a képek vetítésének mikéntjére, általában a pongyolaság kerülésére.“ Vegyünk példát a húsz évig cseh megszállás alatt élt magyar paraszttól! Mikor ajakáról felcsendültek Toldi Írójához méltó hasonlatok, akkor értettem meg csak igazán a „nyelvében él a nemzet“ szállóige mély igazát!

Ezen kis kitérés után térjünk vissza az esethez. A sérülés szép-