Fogorvosi Szemle, 1943 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1943-07-01 / 7. szám
151 5. A patkányfog parodontiumának viselkedése az állkapocsrachitis kifejlődése alatt. Ismeretes, hogy a rachitisnek az állkapcson megnyilvánuló hatásaihoz a fogak állásának megváltozása járul. Régi gyakorlati tapasztalat, hogy az ilyen rachitises fogállásrendellenesség orthopaediai kezelése meglehetős nehéz és ha nem végeznek hosszú retentiós utókezelést, az eredmény gyorsan megsemmisül. Bizonyosra vehető tehát, hogy rachitis esetén a parodontalis térben elváltozások vannak, amelyek ezeket a megfigyeléseket megmagyarázzák. Ide tartozik egy jelenség, amelyet az egyes esetek leírásakor kiemeltünk: az állkapocsrachitis első és legkifejezettebb tünetei az interdentalis és interradiculáris alveolusválaszfalak szélein, továbbá a fogmeder csontos fala mentén játszódnak le, tehát a parodontium fontos helyein, amelyek a perodontális rostnyalábok rögzítésére szolgálnak. A normálisan ennek a célnak szolgálatában álló rostos vagy köteges csont helyében egynemű osteoid szövet lép. Természetesen a rachitis gyógyulásakor ez elmeszesedhet, akkor azután minden funkcionális követelménynek eleget tud tenni. De meg lehet még valamit figyelni, amit eddig csak futólag említettünk: a fogmeder fala mentén és a septumok szélein mindenütt erős osteoid appositio van, ami mind a periodontális teret szűkíti. Itt ugyanis a gyökérbifurcatio körül, az osteoid néhol egyenesen átmegy a cementköpenybe. Másutt a periodontális közti hézagok oly szűkek, hogy górcsövön is csak nagyítással ismerhető fel. Feltűnő, hogy a periodontális tér a gyökércsúcs felé haladva jobban megtartott, mint a bifurkatió táján. Magyarázatul arra lehetne gondolni, hogy a csúcshoz közelítve mindjobban eltávolodunk a súlyosan bántalmazott alveolusszéltől, továbbá, hogy funkcionális követelmények, ill. a fogak megterhelésének és mozgásainak következményei a bifurcatio táján egészen mások, mint a gyökércsúcs vidékén. A rágcsálófog parodontiumán ezek az elváltozások jóval kevcsbbé kifejezettek. A periodentális rész kissé beszűkül, de sohasem nagy fokban. Azonban a patkányok. parodontiumában az anatómiai elváltozásokon kívül biológiai folyamatok is mennek végbe, amelyekre a rachitises folyamat lényege ad magyarázatot. Mint már ismertettük, a patkány különösen hajlamos a parodontitis marginalis progressiva-ra. Ez a hajlamosság kísérletileg könnyen fokozható Így pl. az Eichler-iéle fluorkísérletekben 50 patkány közül nem kevesebb, mint 48 mutatta a parodontitis marginalis progressiva tüneteit. Ezzel 3
