Fogorvosi Szemle, 1943 (36. évfolyam, 1-12. szám)

1943-06-01 / 6. szám

136

nyíre azonos kezelést kívánnak, mint a nem projectil okozta sérülések. Betegeink kezelésekor célunk nem az, hogy mindenáron egy, mások vagy magunk által kidolgozott eljárást, vagy rendszert alkalmazzunk, hanem az, hogy jól, továbbá a beteg és orvos szempontjából is legkevesebb fájdalom, illetőleg nehézség árán végezzük el a törött darabok repositióját és rögzítését. Gyakorlatunkban az esetek túlnyomó többségében drótsínt használunk, még pedig olyant, ami éppen rendelkezésünkre áll, és ha van választék, akkor olyan szilárdságút és alakút, hogy éppen abban az esetben a leginkább megfeleljen. A drótíveinktől legtöbbnyire nem kívánunk különösebb nagy szilárdságot, mert inkább az intermaxilláris gumikötések ereje a repositiós és rögzítő erő. Ilyenkor a kemény forrasztás közben szükséges izzítás által rugalmasságukat veszített kb. 1.2 mm átmérőjű újezüst réz, vagy acéldrótok szilárdsága kielégítő. Aki félkör keresztmetszetű drótot előnyösnek tartja, az azt használhatja.

Gyakorlatunkban az íveket vagy akár a ferde síkokat mindig magunk és lenyomat nélkül készítjük el. Ez az eljárás azonban véleményünk szerint nem erőszakolható azokra, akik nem tudják a beteg kellő kimélése mellett az ívet minta nélkül elkészíteni. Véleményünk szerint ugyanis a betegre nézve kisebb traumát okoz a törött állcsont részekről történő lenyomatvétel, mint a nehezen haladó ívelkészítés folyamán végzett túlgyakori és kíméletlen próbálgatás.

Ha az eltolódott részeket az ív nyugalmasságával akarjuk elmozdítani, nagyobb rugalmasságú ívekre van szükségünk. Ilyenkor kemény, vágj- akár rúgókeménységű 1.2—2 mm-ig átmérőjű, sárgaréz, újezüst, vagy ennél a méretnél vékonyabb rozsdamentes acélíveket használunk.

Közömbösnek hihetnők, hogy a tört darabok helyremozdításához és rögzítéséhez szükséges erőt vastagabb drótszál kisebbfokú vagy vékonyabb drótszál nagyobbfokú elhajUtasával érjük-e el. A gyakorlatban úgy találtuk, hogy lényeges különbség mutatkozik a nagyobb földián aktivált vékonyabb drót és a kisebb fokban aktivált vastagabb drót rögzítő hatása közt. Ugyanis, ha a vastagabb ív kisebbfokú elgörbítése által okozott rugalmassági erővel húzzuk helyre a tört darabot, akkor amikor az ív a tört darabot az általunk kívánt helyre húzta, az ív már tovább nem feszül és a tört darabot nem mozdítja el tovább. Ezenfelül a vastagabb ív az elért helyzetben meglehetősen szilárdan rögzít, bármely más irányból támadó erő ellen. Ha vékonyabb ív nagyobbfokú elhajításával gyakorolnánk az eltolódott helyzetben levő darabra erőt, úgy könnyen előfordulhat, hogy az eltolódás megszüntetése után még mindig annyi rugalmassági ereje van az ívnek, hogy a tört da-