Fogorvosi Szemle, 1943 (36. évfolyam, 1-12. szám)
1943-04-01 / 4. szám
93 Budapest Székesfőváros Szent István közkórháza fogbeteg osztályának közleménye (főorvos: dr. vitéz Balogh Károly egyet. m. tanár). Megjegyzések Bonyhárd Béla dr.: „Gyakorlati tapasztalatok a műanyagkoronákkal és hidakkal" című közleményére. Irta: HUSZÁR GYÖRGY dr. A fogászati anyagokat előállító gyárak a gyógyszergyárakhoz hasonlóan szeretik sugalmazott orvosi tanulmányokkal eltúlozni készítményük előnyös tulajdonságait. Ennek következménye, hogy az orvos kétkedéssel fogad minden közleményt, mely egy bizonyos márkázott gyógyszerrel, anyaggal foglalkozik. Helyes és szükséges, hogy az orvos orvostársaival közölje megfigyeléseit egy-egy új anyagról vagy gyógyszerről, tárgyilagosan, minden külső befolyástól mentesen. Ilyen tanulmány volt a dr. Bonyhárd Béláé, aki a műgyantakészítmények számos előnyét, de ugyanakkor a hibáját is felsorolta. Dr. Bonyhárd közleményének mintegy kiegészítéseképpen az alábbiakban közöljük észrevételeinket és tapasztalatainkat. Megjegyezni kívánjuk, hogy tapasztalataink ugyancsak az olasz gyártmányú mügyantaanyag'gal (Főnix) történtek. A műgyanta koronák és hidak előnyét három csoportba oszthatjuk : 1. A fogszövet lényeges kímélésével történik a csonk előkészítése. 2. Az anyag rugalmassága. 3. A laboratóriumi munka egyszerűbb; az ára olcsóbb. ad. 1. A fogszövet kímélésének előnye csak a vállnélküli elő készítésre vonatkozik. Minden esetben váll nélkül készítjük elő a csonkot. Természetesen meg kell találni a mértékét a koronaszél elvékonyít ásának és a szél mérsékelt foghús alá süllyesztésének. A mügyantaanyagot ugyanis az íny jobban tűri, mint a fémkorona vékonyabb szélét, mert a műgyanta kevésbbé szövetizgató, mint a fém. A műgyantaanyagot legalább annyira szövetbarátnak mondhatjuk, mint a porcellánt. ad. 2. Az anyag rugalmasságával magyarázható előny, hogy a betegnek a korona beragasztása után kellemes az érzése, amit úgy fejez ki: „úgy érzem, mintha a saját fogamra harapnék." Viszont éppen az anyag rugalmasságából származó hátrány az, hogy olyan esetben, amikor műgyanta hídnak műgyanta híd az antagónistája, a harapás kellemetlen, bizonytalan érzést ad.