Fogorvosi Szemle, 1942 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1942-01-01 / 1. szám

Mert mit óhajtanak a technikusok? Szájban dolgozni? Dehogy. Önállóan a szájban dolgozni! Önállóan és függetlenül, ellenőrzés nélkül, saját felelősségükre, saját vállalkozásukban bárkivel szemben történő gyógytevékenység engedélyezését kívánják. És persze nem valami kényszerletelepedési záradékkal. Erre pedig a segédszemélyzet tevékenységi körének egész területén egyetlen pz'ecedens nincs, — amíg az orvosi gyakorlat körébe tartozó cselekményekről van szó. Ilyen cselekmények bármelyikéről legyen is szó, a segédszemélyzet ezen minőségéből ki nem léphet. A hangsúly tehát távolról sem a „szájban dolgozáson“ van, hanem azon, hogy e tevékenység kapcsán a technikusi kar segédszemélyzeti minőségre még csak nem is gondol, hanem kimondottan orvosi felelősséget és jogkört vindikál, amelyhez pedig csak az orvosi egyetemen keresztül vezethet az út.

Ne tévesszen meg senkit, hogy a múlt maradványaképpen még számos kultúrországban működnek önálló orvosi minőségben nem orvosi végzettségű gyógyítók. És nem is csupán fogászati téren. Németországban még a Hitler-uralom is átvett nem kevesebb mint 12.000 (!) laikus gyógyítót („Heilpraktiker“). De nem azért, mintha ezt az intézményt helyeselné, hanem mert az 1869 óta érvényes „Kurirfreiheit“ következményeit máról-holnapra eltörölni nem lehetett. Így az is természetes, hogy a népközösség szellemében felépülő harmadik birodalomban a birodalmi orvosvezér siet baráti jobbját nyújtani a nem tudományosan képzett gyógyítóknak, miután a „Heilpraktikerek“ szervezetét megalkották a kuruzslók elleni szigorú rendszabályokkal együtt. Hogy azonban voltaképpen mi a cél, arra nézve Záborszky István dr. ismertetéséből idézek a Hitler-uralom kezdeti orvosi viszonyairól (1934). „A nemzeti szocialisták új töménye tulajdonképpen gátat emel a kuruzslók tevékenységének. A laikus gyógykezelők nevetséges és korrupt reklámját eltiltja, tevékenységüket bizonyos határok közé szorítja s főként ellenőrzi működésüket. Valamennyit vizsgáztatja és megrostálja, míg az újabbakat 3 évi szakkurzus elvégzésére szorítja (előtte 2 évi, utána egy évi kórházi ápoló gyakorlat). Gondoskodás történt arról, hogy e vizsgák ne éppen gyerekjátékok legyenek. A „Heilpraktikerek“ számát 4500-ra. akarják pár év alatt leszorítani!“

Nyilvánvaló, hogy a tendencia Németországban sem a laikus gyógyító tevékenység területének szélesítése, hanem inkább lehető szűkítése és taxiig mind általános, mind fogászati téren. Az a körülmény tehát, hogy a közegészségügyi követelmények szükségmegoldások fenntartására kényszerítik az egészségügyi kormányzatot, magában véve még nem jelenti, hogy ezt a nem kielégítő megoldást akkor is és ott is fenn kell tartani, ahol arra szükség nincs.