Fogorvosi Szemle, 1942 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1942-06-01 / 6. szám

155 A magyar honvédorvosi kar magas színvonalának méltó kép­viselője az intézet, amely éppen a jelenlegi élethalálharcban nagy és értékes munkakört tölt he. A fogfájós katona kedvetlenné válik, lelkesedése csökken, nem tudja úgy ellátni nemzetvédelmi feladatát, mint az egészséges, már pedig éppen most minden egyes magyar foko­zott teljesítményére nagy szükség van. Fontos, hogy a nemzet min­den egyes tagjának egészsége tökéletes legyen, mert az állam legfőbb ereje és jövője népessége egészségi állapotának függvénye. így lesz világos előttünk korunk egyik legnagyobb államférfiénak kijelentése: „A nemzetek életében csak azok az intézkedések viszik előre igazán a népek sorsát a természetes fejlődés útján, amely intézkedés célja az, hogy az istenadta népközösség minden tagja testben-lélekben egész­séges legyen és maradjon.“ Dr. Frank Richárd orvos-vezérőrnagy úr érdeme, hogy felismerte, hogy mily nagy nemzeti érdek fűződik a honvédség tagjai kifogástalan fogorvosi ellátásához, fogazatuk egész ségi állapotához. 1941 végén kezdték el az átalakítási munkálatokat, amelyhez szükséges tőke megszerzését az orvos-vezérőrnagy úr szemé­lyes közbenjárása tette lehetővé. A munkálatok végzésénél1 személyes közreműködése és mindenre kiterjedő figyelmessége biztosította az előirányzott összeg célszerű felhasználását. így most már 3 kórház és egy intézet felállítása fűződik az orvos-vezérőrnagy úr nevéhez. Mi pedig hisszük, hogy az intézet és annak működése igazolni fogja az irányadó tényezők meggyőződését. (Padányi Endre dr.) HÍREK. BERLINBEN MEGNYÍLT A NÉMET CARIESKUTATÓ INTÉZET. 1942' február 28-án a német birodalmi fogorvosok vezetője az ismert tudósok egy kis körét hívta meg a berlini egyetem fogorvosi intézetébe, hogy ott tudomásukra hozza a Carieskutató Intézet megalapítását. Ez az összejövetel egyúttal az inté­zet megnyitó ülése is volt. A megjelentek között ott volt a német birodalom egészségügyi vezetője, Dr. Conti államtitkár, valamint a német orvostanárok sok illusztris tagja. Dr. Stuck üdvözölte a megjelenteket és hangoztatta, hogy feltétlen szük­séges, hogy a caries oki kutatása intenzívebbé és átfogőbbá váljék. Éppen a jelen mutatja legjobban, milyen óriási, természetesen negatív fontossága van a népek életében a fogazat pusztulásának. Azok a keretek, amelyek között eddig prof. Schröder sikeresen vezette a carieskutatás és a caries leküzdésére alakult munka­­közösséget., ma már szűknek bizonyultak úgy, hogy egy nagyobb számú kutatót egyesítő intézet felállítása vált szükségessé. Prof. Schröder, az újonnan alapított intézet vezetője, mélyen szántó elő­adást tartott a carieskutatás és caries elleni küzdelem problémáiról a munka­közösség eddigi tapasztalatai és eredményei alapján. A lokális prophylaxis fel­adatai: a rágószerv funkcióinak a fokozása, az insifficientda megszüntetése, a 3

Next

/
Thumbnails
Contents