Fogorvosi Szemle, 1942 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1942-05-01 / 5. szám
122 haladó három — egymásra merőleges — egyenest és az elmozdulásokat ezen egyenesekre eső vetületekre bontsuk. A vertikális egyenesen (föl-le) a foghijasság beálltával az okkluzió elveszti határozottságát s így ebben az irányban bizonyos mértékig szabad kezünk van, az optimális helyzetet nem nehéz megtalálni és méréssel is rögzíteni (orr-állcsúcs) s a próbánál mutatkozó eltérés a laboratóriumból származó hiba. A horizontális egyenesen (oldalharapás) és a sagittalis egyenesen (előreharapás) történő eltérés már természetesen csakis a harapáspróbánál elkövetett hibák (hátraharapás a gyakorlatban nem fordul elő). A felsorolt esetekben az állkapocs a harapásvételnél a nyugalmi helyzettől eltérő valamely artikulációs helyzetet vett fel. Az artikulátorba gipszelt modellek tehát az állcsontoknak ezt az okkluziótól eltérő helyzetét rögzítik. Előfordul azonban ezen — fiziológiás — eltérésen kívül más hibalehetőség is a harapásvételnél. Ha pl. a bázislemez harapás rögzítésekor egy vagy több helyen alapjáról elemelkedett volt, mely többnyire az alsó lemez égjük vagy mindkét oldali szárnyán történhetik meg. Ilyen hibával az artikulátorba erősített modellek az állcsontoknak élőben elő sem forduló helj'zetét adják. A fogpróbánál tehát a fenti hibák folyományaképpen a következőket vehetjük észre: 1. hátraharapás, 2. oldalharapás, 3. egyik, vagy 4. mindkét oldalszárnyon nyitott harapás (lehetnek persze kombináltan is). Míg az utóbbi három hiba kellő gondossággal, illetve a billentéspróbával túlnyomórészt megelőzhető, addig az első a viasszal történő munkamenet mellett úgyszólván elkerülhetetlen. Ha már most ezen hibákat korrigálni akarjuk, akkor elsősorban azzal kell tisztában lennünk, hogy az artikulátorban rögzített éá „okkluzióba“ hozott gipszminták kölcsönös térbeli helyzete hibás, ezt kell tehát oldani és megváltoztatni. E célból mindenekelőtt meg kell találnunk a helyes térbeli helyzetet — vagyis az okkluziót ■—, másodszor pedig ezt a helyzetet a fogsorok összeragasztásával rögzíteni kell, legcélszerűbben oly módon, hogy az egyik lemezen a nagyőrlőket eltávolítjuk, helyükre viaszsáncot teszünk és ezzel okkludáltatunk. így ugyanis a frontfogakon ellenőrizhetjük az előbb már megpillantott helyes harapást, A minták viszonylagos helyzetének megváltoztatása pedig egyszerűen úgy történik, hogy ezek egyikét az artikulátorról leütve az adott új helyzetben gipszeljük be ismét, melyet ezután a fogak leszedése és új felállítása követ. Világos tehát, hogy ha a fogpróba a