Fogorvosi Szemle, 1942 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1942-05-01 / 5. szám

114 súlyosabb szokott lenni. Pia a betegség kezdetben nem részesül helyes és erélyes kezelésben, az iny, különösen pedig az interdentalis papil­lák pusztulása folytán a fogközök megnyílnak. A tátongó fogközök­ben az ételpép pangása könnyen a gyulladás kiújulását idézi elő. A gyulladás makacs fennmaradását elősegíti az inytmakok ki­alakulása. Amennyiben azt tapasztaljuk, hogy rövidebb-hoszabb ideig tartó Ínygyulladásnál az inyhámnak a foghoz való tapadása fellazul és a proc. alveolaris csontlemezének pusztulásával párhuzamosan el­tolódik a foggyökér csúcsa felé. Ezáltal változó mélységű, általában 2—á mm, néha jóval mélyebb tasakok keletkeznek, melyek belfelülete néhol hámtól fosztott és a tasakból enyhe nyomással gennyes váladék (pyorrhoea) préselhető ki. Az iny gyulladása, a tasak váladék pan­gása és a hiányos szájtisztítás nagymértékben elősegítik a fogkövek felszaporodását, mely mechanikus hatásánál fogva az Ínygyulladás fennmaradásában nagy szerepet játszik. ■ Az elhúzódó Ínygyulladás a fog tartószerkezetének, a paraden­­tiumnak pusztulását idézi elő és ezáltal a fogak stabilitása csökken, ha ehhez hozzájárul a fogazatot érő fokozott terhelés, hamarosan be­következik a fog elmozdulása, meglazulása. A fogakat érő fokozott terhelés bekövetkezhet, ha több fog (különösen az őrlőfogak) hiánya miatt a maradékfogazat végez nagyabb munkát, vagy gyakrabban a fogak tartós, görcsös összeszorítása, esikorgatása terheli meg az egyes fogakat, fogesoportokat (Károlyi, Morelli). 2. A proc. alveolaris pusztulása és a fogak meglazulása bekövet­kezhet azonban anélkül, hogy a paradentiumban gyulladásos jelensé­geket látnánk. Ilyenkor nincs Ínygyulladás, nincs tasakképződés és genyfolyása, csupán a proc, alveolaris és az iny lassú, egyenletes pusz­tulása következtében a fogak gyökeréből mind több és több válik sza­baddá. Ilyen pl. a fiatalkorban, különösen nőknél a pubertás első éveiben kifejlődő atrophia, valamint az öregkori atrophia. Ezen folya­matok előidézésében helyileg az esetek egy részében csak a fogak fokozott megterhelését észlelhetjük, általában azonban többnyire belső, valószínűleg hormonális elváltozások szerepelnek. Jellemző, hogy a fogak meglazulása aránylag csak későn, nagyobb iny és csontpusztu­lásnál következik be a gyulladásos jelenségek hiánya miatt, bár Wan­­nenmacker ezen folyamatoknál is szövettanilag jelentékeny gömb­sejtes beszűrődéseket mutatott ki. Az iny, illetve a paradentium pusztulásának kellemetlen kísérő tünete lehet a szabaddá váló fognyaknak nagyfokú érzékenysége hideg­­meleg ingerekre és érintésre.

Next

/
Thumbnails
Contents